Papp Ilona (szerk.)

Szolgáltatási menedzsment


A PR definíciói

A public relations egyik legrövidebb, s tömörségéből adódóan többféleképpen is értelmezhető, illetve kibontható meghatározását Anne van der Meiden fogalmazta meg,54 miszerint a PR „egy szervezet kommunikációjának tudatos szervezése”. Ezen meghatározással számos tartalmilag rokon megközelítés is található a nemzetközi szakirodalomban, amelyek közös lényege, hogy a public relations-t, mint a vállalkozás, a cég vagy az intézmény, a szervezet kommunikációja irányításaként, szervezéseként értelmezik, helyezik el a különböző tevékenységek rendszerében, a szervezeti struktúrákban. A public relations célja elérni a szervezet és környezete közötti kölcsönös megértést, továbbá kétirányú kommunikációval létrehozni a kölcsönös előnyökön alapuló kapcsolatokat. A public relations olyan, mint egy „összekötő híd”, amely a két szereplő közötti kölcsönös megértést hívatott szolgálni, tulajdonképpen a bizalomépítés művészete és tudománya. A Magyar Public Relations Szövetség álláspontja szerint vezetési szemléletmód is, ami a vezetőknek és a szervezőknek belső és külső környezetéhez való viszonyát határozza meg. A PR alapvető feladata a kommunikációs kapcsolatok elemzése, s a kommunikációs tevékenység megszervezése.

Szolgáltatási menedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 161 5

Hivatkozás: https://mersz.hu/papp-szolgaltatasi-menedzsment//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave