Papp Ilona (szerk.)

Szolgáltatási menedzsment


Szolgáltatásfejlesztési típusok

A szolgáltatásoknak a világgazdaságban végbement rohamos fejlődését elemezve alapvetően két fő típust, fejlesztési utat különböztethetünk meg. Az egyik útvonal − amelyet jellemzően a világ legfejlettebb országai jártak − a szerves fejlődési típusnak nevezhető. Ennek jellemzője, hogy a szolgáltatások fejlődése az adott nemzetgazdaság egészének fejlődésével harmonizáltan, növekvő általános jólét mellett ment végbe. Az országok rendelkezésére álló és folyamatosan létrehozott erőforrások döntően biztosították a szolgáltatások fejlesztésének fedezetét. Az első két szektor munkatermelékenységének növekedése egyrészt munkaerőt szabadított fel, amely a tercier szektorba áramolhatott, s biztosította az élőmunkaigényes szolgáltatási tevékenységek bővülését; másrészt a termelékenység növekedése lehetővé tette, hogy a bővülő tercier szektorral együtt az egész lakosság a korábbiakhoz képest magasabb szinten elégítse ki szükségleteit a mezőgazdasági és feldolgozóipari termékekből. A másik útvonalat − az azt sikeresen megvalósító, ún. ázsiai „kistigrisek” után − ázsiai fejlődési típusnak nevezhetjük. Ennek jellemzője, hogy az adott nemzetgazdaságok általános fejlettségi szintjét és egy kiegyensúlyozott fejlesztés esetén rendelkezésre álló erőforrásokat meghaladó mértékben kiemelten, illetve „erőltetetten” történik az infrastruktúra fejlesztése. A szolgáltatások fejlesztése centralizált, központi állami döntések, tervek alapján és kormányzati irányítással történt. Az erőforrások egyoldalú felhasználása következtében az életszínvonal, a társadalmi jólét ebben a fejlesztési időszakban nem emelkedhet. A szolgáltatások korszerű és magas színvonalú kiépítése ugyanakkor alapot teremt az egész gazdaság, a feldolgozóipar gyors, nemzetközileg is versenyképes szintre emelkedéséhez. Az eddigi tények alapján az a következtetés vonható le, hogy ennek a fejlesztési típusnak a megvalósítása egyrészt centralizált, „diktatórikus” állami berendezkedést feltételez, másrészt ez a fejlesztés olyan kulturális környezetben valósítható meg, amelyben a relatíve alacsony egyéni igények és a távlati célokért a közösségi áldozatvállalás egyaránt megtalálhatók.

Szolgáltatási menedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 161 5

Hivatkozás: https://mersz.hu/papp-szolgaltatasi-menedzsment//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave