A koncepció lényege a tulajdonosok által a vállalatba fektetett tőke megtérülésének, illetve ezen megtérülés maximalizálási módjának meghatározása. Célja a cég belső értékének tartós erősítése, a növekedési potenciál javítása, melyen keresztül a tulajdonosok a piaci érték, a tőzsdei árfolyam emelkedését kívánják elérni – így folyamatosan emelkedő áron tudják vagy tudnák eladni tulajdoni hányadukat. Az SVA a diszkontált szabad cash flow (Free Cash Flow, FCF) modellt alkalmazza a tulajdonosi érték meghatározásához. (Bughin–Copeland, 1997) A vállalat üzleti értékét azon pénzösszeg (a szabad cash flow) határozza meg, amelyet a társaság szokásos működése során a jövőben kitermel, és amelynek felhasználásáról a tulajdonosok dönthetnek. A szabad cash flow elnevezés arra a potenciálra utal, amely a cég számára lehetőséget teremt a meghatározott osztalék kifizetésére, valamint a szokásos működés és a jövőbeni fejlődés érdekében megvalósított beruházások finanszírozására. A szabad cash flow a korrigált adózás utáni eredmény értékével egyezik meg, hozzáadva a kiadással nem járó tételeket (például tárgyi eszközök értékcsökkenése), a működő tőke változásait, a nem operatív cash flow-t, amely a vállalat nem üzemi tevékenységéből ered (például tárgyi eszközök értékesítése, rendkívüli tételek stb.), levonva a tárgyi eszközökbe történő beruházás értékét.