A korábbiakban már vázoltuk, hogy a termék-, illetve értékmenedzsmentnek három szintje van: a termékek, a termékcsalád és a termékszerkezet szintje. Az erre vonatkozó gyakorlat és szakirodalom áttekintése után arra a következtetésre jutottunk, hogy ezek között kiemelt szerepe van a termékcsaládnak. A vállalati fejlődést a maga történetiségében vizsgálva látható, hogy a vállalatok a versenyben való helytállás érdekében differenciált termékkínálattal vannak jelen a piacon; termékeik tulajdonságait, funkcióit, formáját a különböző vevőcsoportok igényeihez alakították, multimárka-politikát folytattak, azaz gyors ütemben bővítették kínált termékeik, illetve márkáik számát – még akkor is, ha tevékenységüket egy-egy kategórián belül általában egyetlen termék kifejlesztésével kezdték meg. A 21. század elejére a termékkínálat szélessége és mélysége világszerte soha nem látott mértéket öltött. A termékek „túlburjánzása” sokszor már a vevők számára is hátrányt jelent. A már áttekinthetetlenné váló kínálati bőség a vevők fejében sokszor zavart okoz, választásukat bizonytalanná teszi. Az egyre bővülő kínálat következtében előállt információ- és stimulustúlterhelésnek, valamint az ebből adódó fogyasztói „zavarodottságnak és elbizonytalanodásnak” is már széles irodalma van (Mitchell–Papavassiliou, 1999; Chryssochoidis, 2000). A megnövekedett termékválaszték kezelése a vállalat számára sem egyszerű. Több híradás olvasható arról, hogy olyan nagy multinacionális vállalatok, mint az Unilever (Willman, 1999) vagy a Nestlé is egyszerűsítéseket hajtottak végre a kínált termékek számának csökkentésével, az alapkompetenciába tartozó termékekre való koncentrálással.