Michalkó Gábor

Turizmológia


Utazási szokások

Amíg a turisztikai magatartás vizsgálatakor a turista vagy a turisták bizonyos kritériumok alapján lehatárolt csoportjának az adott célterületen végzett tevékenysége áll a fókuszban (jól körvonalazható a német turisták Budapesten jelentkező magatartása és annak háttere), addig az utazási szokások feltárásakor egy, a célterület szempontjából potenciális célcsoport addigi (már megvalósult) utazásainak általános jellemvonásaira koncentrálunk. A turisztikai magatartás egy meghatározott, a települési szintet ritkán túllépő célterületen, a turista tartózkodásának utolsó fázisában, az utazási szokások pedig a turista lakókörnyezetében, különösebb időbeli kötöttség nélkül, a visszaemlékezésre építve mérhető a leghatékonyabban. A turisztikai magatartásra vonatkozó információk valóságközelisége (érvényessége), tartalmának mélysége sokkal inkább valószínűsíthető, mint az utazási szokásoké, mivel előbbinél az utazással összefüggő tevékenység és a felmérés pillanata között az időtényező lényegileg zéró, utóbbi esetében több hónap, de akár néhány év különbség is lehet. Az eltérő piaci szegmensek utazási szokásainak ismeretében eredményesen prognosztizálható az adott célterület iránt várható érdeklődés, illetve hatékonyabban tervezhető a marketingkommunikáció.

Turizmológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 717 3

A mű összefoglalja, rendszerezi, válogatja és alkotó módon megújítja azt az alapvető ismeretanyagot, amely a turizmusra vonatkozóan felhalmozódott a legutóbbi évtizedekben. E sokrétűen összetett jelenséget a szerző szilárd elméleti alapokon mutatja be, az érintett tudományterületek fogalmainak és összefüggéseinek hozzáértő alkalmazásával. A könyv újszerûen ható címe ugyancsak a tudományos igényesség messzemenő érvényesülésére utal. Ennek köszönhetően az érdeklődő olvasó magabiztosabban eligazodhat a turizmus rendszerében, elkerülheti a témakör kapcsán gyakran előforduló értelmezési csapdákat. A szövegben felsorolt példák, illetve az egyes fejezetekhez kapcsolódó esettanulmányok a gyakorlati hasznosítás terén is megbízható támpontokként szolgálnak.

Dr. Jancsik András, dékán

Pannon Egyetem, Gazdaságtudományi Kar

A könyv a turizmus elméleti kérdéseinek tudományos és mégis gyakorlatias, ugyanakkor korszerű megfogalmazása. A keresleti és kínálati tényezők, a vonzerők, az infrastruktúra, a turizmus rendszerének, tervezésének, irányításának összefoglalása a helyi és országos szintű döntéshozáshoz komoly alapokat ad. Támogatja a turizmus továbbfejlesztését és egyben átfogó képet nyújt a turizmus felsőfokú oktatásához.

Dr. Niklai Ákos, Professor Honoris Causa

a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke

Hivatkozás: https://mersz.hu/michalko-turizmologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave