Rekettye Gábor, Törőcsik Mária, Hetesi Erzsébet

Bevezetés a marketingbe


ÁRPOLITIKA A NEMZETKÖZI MARKETINGBEN

A jól megválasztott ár – hasonlóan a jól megválasztott termékhez – alapvető jelentőséggel bír a vállalat külpiaci tevékenysége szempontjából is. A nemzetközi árpolitika ugyanazokat a fogalmakat használja, mint általában az árpolitika, a különbség mindössze annyi, hogy ezen tényezők súlya a külső piacok jellege, jogi, gazdasági, politikai, kulturális eltérései miatt más és más lehet. A globalizáció fokozott térnyerésének egyik megjelenési formája, hogy a különböző országokra jellemző árszínvonal-különbségek csökkenőben vannak. Minél globalizáltabb egy-egy ágazat vagy egy-egy ország-csoport (pl. az Európai Unió), annál kisebbek lehetnek az ugyanazon áruk áraiban meglévő különbségek. A nyersanyagok és a tömegáruk területét ma már a globalizált ágazatok közé sorolhatjuk, éppen ezért jelentős árkülönbség nem képzelhető el például a nyersolaj országonkénti eladási (beszerzési) árában. Ezeknél az áruknál az árképzésnek tehát nem lehet más kiindulási alapja, mint a világpiaci ár. A tradíciók és a kulturális különbségek befolyásának sokkal inkább kitett fogyasztási cikkeknél már magasabb, a helyileg előállított szolgáltatások esetében pedig jelentős árkülönbségek figyelhetők meg.

Bevezetés a marketingbe

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 759 3

Három dolgot emelek ki, ha a Bevezetés a marketingbe erényeit kell megragadnom. Elsőként azt, hogy szakít a klasszikus marketingkönyvek sémáival, és számos újszerű megközelítést mutat be. Másodszor a szerzők önmérsékletét az egyes témák kifejtésében. Harmadszor a szöveg könnyed stílusát. Ezektől lesz ez a könyv kifejezetten olvasóbarát. Azért ajánlom elolvasásra, mert azon ritka művek egyike, ami kedvet csinál egy olyan szakterülethez, amelynek művelése könnyűnek tűnik, a sikert azonban szűkösen mérik.

Dr. Veres Zoltán

sorozatszerkesztő

Pannon Egyetem, Veszprém

Hivatkozás: https://mersz.hu/rekettye-torocsik-hetesi-bevezetes-a-marketingbe//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave