Boros Gábor (szerk.)

Filozófia


Petrus Lombardus A szentenciák négy könyve

A 12. század második felének legnagyobb hatású teológiai szövege, Petrus Lombardus (1100 körül–1160; 1159 Párizs püspöke) A szentenciák négy könyve (Sententiae in IV libris distinctae) című műve azonban nem axiomatikus-deduktív, és még csak nem is deduktív felépítésű volt. A szentencia műfaj az egyházatyák autoritatív kijelentéseinek (auctoritates) gyűjteményeiből alakult ki. Az ilyen gyűjtemények (újkori elnevezéssel: florilégiumok) alapvetően gyakorlati szükségleteket elégítettek ki. A kéziratok nehéz hozzáférhetősége, a számuk szűkös volta, a pergamen és a másolt könyv magas ára miatt általános volt, hogy egy kötetben kívánták rögzíteni azokat a rövid, ám jelentősnek tartott állításokat, amelyek az egyházatyák tanításait reprezentálták. Ezeket az állításokat valamilyen, eleinte külsődleges (pl. alfabetikus vagy mnemotechnikai) szempontból összerendezték. A 12. századtól fogva azonban ez az elrendezés már tartalmi szempontok alapján történt. Ezzel együtt a sententia szó, amely korábban nézetet, vélekedést jelentett, egyre inkább azokra az állításokra vonatkozott, amelyek igazságához nem férhet kétség.

Filozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 059 692 3

Az Akadémiai kézikönyvek Filozófia kötete az európai bölcselet történetének átfogó és részletes bemutatása; régóta vágyott, magas színvonalú alapmű érettségizők, középiskolai filozófia- és etikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára. A kézikönyv első, terjedelmesebb része az európai filozófia jelentős alakjait, iskoláit és áramlatait tekinti át a kezdetektől a 20. századig, történeti alapú megközelítésben, beleértve az adott korszakok filozófiájára ható külső tényezőket is. A második, rövidebb rész esszéi az egymástól elkülönülő kortárs irányzatok és filozófiák bemutatására összpontosítanak. A kötetet részletes tárgy- és névmutató egészíti ki. A filozófia ott volt az összes egyéb tudomány bölcsőjénél, és az újkor végéig magában foglalta az emberi tudás egységének ígéretét. Jelentősége az utóbbi évtizedekben újra nő, amit a szerteágazó szaktudományok sokaságának határterületein erősödő kompetenciája és aktivitása jelez. A főszerkesztő, Boros Gábor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és szerzőtársai ajánlása szerint a mű a filozófiával rendszeresen foglalkozókénál jóval tágabb körnek: a nagy sikerű sorozat, a Kémia, a Világirodalom, a Fizika, a Világtörténet stb. olvasóinak, a tudományok iránt nyitott és érdeklődő széles hazai közönségnek is szól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-filozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave