Boros Gábor (szerk.)

Filozófia


Adam Ferguson (1723–1816)

St. Andrewsban és Edinburghban tanult teológiát, 1745-től 1754-ig tábori lelkész volt. 1755-ben visszatért Edinburghba, ahol barátságba került mások mellett Smithszel és Hume-mal is. 1757-ben Hume-ot követte az Advocates’ Library könyvtárosi posztján. 1759-ben viszont megkapta a természetfilozófia tanszékét az edinburghi egyetemen, 1764-ben pedig ugyanott a morálfilozófia tanszék vezetésével is őt bízták meg. 1767-ben jelent meg fő műve, az An Essay on the History of Civil Society (Vázlat a polgári társadalom történetéről), 1769-ben pedig az Institutes of Moral Philosophy (Az erkölcsfilozófia rendszere, átdolgozva 1792-ben jelent meg Principles of Moral and Political Science [Az erkölcs- és a politikatudomány alapelvei] címen). Ez a műve az előadásait előkészítő tankönyv. Hume-nak és Smithnek ugyan komoly fenntartásaik voltak e művekkel szemben, ám Ferguson mégis sikeres szerzőnek számított. Hosszabb európai tartózkodás után írta meg s adta ki 1783-ban háromkötetes római történelmét.

Filozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 059 692 3

Az Akadémiai kézikönyvek Filozófia kötete az európai bölcselet történetének átfogó és részletes bemutatása; régóta vágyott, magas színvonalú alapmű érettségizők, középiskolai filozófia- és etikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára. A kézikönyv első, terjedelmesebb része az európai filozófia jelentős alakjait, iskoláit és áramlatait tekinti át a kezdetektől a 20. századig, történeti alapú megközelítésben, beleértve az adott korszakok filozófiájára ható külső tényezőket is. A második, rövidebb rész esszéi az egymástól elkülönülő kortárs irányzatok és filozófiák bemutatására összpontosítanak. A kötetet részletes tárgy- és névmutató egészíti ki. A filozófia ott volt az összes egyéb tudomány bölcsőjénél, és az újkor végéig magában foglalta az emberi tudás egységének ígéretét. Jelentősége az utóbbi évtizedekben újra nő, amit a szerteágazó szaktudományok sokaságának határterületein erősödő kompetenciája és aktivitása jelez. A főszerkesztő, Boros Gábor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és szerzőtársai ajánlása szerint a mű a filozófiával rendszeresen foglalkozókénál jóval tágabb körnek: a nagy sikerű sorozat, a Kémia, a Világirodalom, a Fizika, a Világtörténet stb. olvasóinak, a tudományok iránt nyitott és érdeklődő széles hazai közönségnek is szól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-filozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave