Genfben született s kálvinista szellemben, apja – aki anyja korai halála miatt egyedül nevelte – valamilyen hasznos mesterség elsajátítására próbálta nevelni. 1728-ban elhagyta Genfet, s Torinóban és Annecyben – immár katolikusként – teológiát és zenét tanult. Egy főúri hölgynél tölt el tíz esztendőt, megismerkedik a kortárs filozófiával, átalakítja a kottaírás módszerét s megírja Nárcisszusz című vígjátékát. Velencében a francia követség titkáraként tevékenykedett, ám rövid idő múlva megromlott viszonya a követtel, s két év után Párizsba ment. „A gáláns múzsák”, illetve „A falusi jós” című operáival ért el bizonyos sikereket, és zeneelméleti írásokat is publikált. Diderot-val kezdetben baráti kapcsolatban állt, az Enciklopédia számára zenei címszavakat dolgozott ki. 1749-ben Diderot vincennes-i börtöne felé tartva megvilágosodásszerű élménye támadt: fölismerte, hogy a tudományoknak az erkölcsök változásában játszott szerepét firtató kérdésre negatívan kell válaszolni. Az ezt kidolgozó értekezés el is nyerte a Dijoni Akadémia pályadíját, ám ugyanakkor szembe is fordította a haladáshitű enciklopédistákkal. Az első értekezés általános kultúrkritikai tézisét az Értekezés az emberek közti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól egyfajta hipotetikus kultúrtörténeti vázlatban próbálta genetikusan értelmezni. Egyenlőségelvű nézeteivel különösen Voltaire ellenszenvét vívta ki. Ezt követte a Montmorency-ben, d’Épinay asszony villájában írott három nagy műve, a Julie, avagy az új Héloïse című levélregény (1761), valamint az 1762-es Társadalmi szerződés és az Emil vagy a nevelésről. Időközben a korabeli szabadelvűséggel az antik erényeket szembeállító alapbeállítódása egyre szigorúbbá vált, s immár a spártai katonaias szigor ideálját állította szembe d’Alembert-rel és Diderot-val, ami az enciklopédistákkal való végleges szakítást jelentette. Államfilozófiai elveit a gyakorlatba a Korzika számára készített alkotmánytervezetben és a Lengyelország kormányzásáról szóló írásában próbálta meg átültetni. Az Emil elleni támadások hatására nem maradhatott sem Párizsban, sem Genfben. Rövid időre – Hume meghívására – Angliába utazik, ám 1767-ben onnan is, menekülésszerűen távozik. 1770-től kezdve – illegálisan – Párizsban él, színműírással, zenével és botanikával foglalkozik. Ekkor írja A magányos sétáló ámodozásait, majd az Ermenonville-ben bekövetkezett halála után kiadott Vallomásokat.