1800 novemberében Hegel vette át az ateizmusvita következtében eltávolított Fichte katedráját a jénai egyetemen. Közvetlenül Jénába érkezése előtt régi barátjának és leendő kollégájának, Schellingnek érdekes levelet írt. A levélben feltétlen bizalmát és tiszteletét fejezi ki Schelling iránt: „Nyilvános és nagyszerű előmeneteledet nagy csodálattal és örömmel figyeltem; bizonyára elengeded nekem, hogy […] kifejezzem a vele szembeni alázatomat. […] A körülöttem lévők közül csakis Benned látom azt, akiben […] a barátomat szeretném megtalálni; mert látom, hogy Te tisztán, azaz teljes szívvel és hiúság nélkül ragadtad meg az embert” (Hegel 1988: 132). E levélrészlet végét egy kicsit nehéz értelmezni: az ember megragadásával Hegel nagy valószínűséggel az énnek A transzcendentális idealizmus rendszerében kidolgozott koncepciójára utal. De kire vonatkozhat az elhatárolódás? Azt gondolhatnánk, hogy Fichtére, akinek koncepcióját sokan vádolták egoizmussal, ami most az ember félszívvel való megragadását és a hiúságot jelentené. Az én ilyen megragadását ugyanakkor Hegel a saját korábbi írásaira is vonatkoztatja: „Tudományos művelődésemben, amely az ember alárendeltebb szükségleteiből indult ki, végül el kellett jutnom a tudományhoz, és az ifjúkor eszményének reflexiós formává, és ezzel együtt egyfajta rendszerré kellett alakulnia […]” (Uo.). Jól látható, hogy Hegel itt szembefordul egész fiatalkori munkásságával, és a saját társadalomelméleti írásait most az emberek alárendeltebb szükségleteivel való foglalatoskodássá minősíti le. Aligha tévedünk, ha azt állítjuk, hogy Hegel itt arról számol be, hogy sikerült felemelkednie és magáévá tennie a schellingi rendszert. (Meglepő lehet, hogy Hegel a saját rendszeréről beszél, de a kor szóhasználatában ez még korántsem jelentette azt, hogy egy valóban önálló és eredeti rendszerről van szó.) Még nagyobb zavart okoz azonban, hogy Hegel sem önmagára, sem Fichtére nem gondolhat, amikor a „körülöttem lévő emberek”-ről beszél. A „körülötte lévő emberek” Hölderlin frankfurti társasága volt; de úgy gondolom, hogy Hegel maga is e kör gondolkodóival való érintkezéseit egyfajta filozófiai művelődésnek tekinti. Mindazonáltal úgy vélem, hogy ebből a levélrészletből az következik, hogy Hegel e frankfurti körrel érintkezve vált valóban filozófussá.