Ludwig Feuerbach (1804–1872) 1839-ben publikálta A hegeli filozófia kritikájához című alapvető jelentőségű tanulmányát. A dolgozat nem Hegelnek ezt vagy azt a nézetét, hanem filozófiájának alapgondolatát veszi célba. „Hegel filozófiájának legeslegelejétől kezdve […] az abszolút azonosság feltételezéséből indult ki. Az abszolút azonosságnak vagy általában az abszolútumnak az eszméje egyszerűen objektív igazság volt a számára, és nemcsak egy igazság, hanem az abszolút igazság […] – az abszolút, vagyis többé már kétségbe nem vonható, minden kritikán és szkepszisen felülemelkedő eszme” (Feuerbach 1978a: 134). Ez a felütés már mutatja, hogy a filozófiának ez az álláspontja és tárgya problematikussá vált. Másutt Feuerbach azt mondja, hogy a hegeli filozófia a régi keleti azonosság germán átfogalmazásának tekinthető. A kritika így visszakanyarodik ahhoz a gondolathoz, amellyel Hegel Schellingtől próbált elrugaszkodni: Hegel az azonosság statikus formáján próbált felülemelkedni, ez azonban Feuerbach szerint nem jelent igazi újítást. Feuerbach nem e koncepció szükségszerű formalizmusát, és az általa kiváltott unalmat veszi górcső alá. Az abszolútum filozófiájának önértelmezése szerint a filozófiának nincsenek előfeltevései. A Fenomenológia előszavában Hegel a következőket írta: „Az igaz az egész. Az egész pedig csak a fejlődése által kiteljesülő lényeg” (Hegel 1979b: 18). Még a Fenomenológia megjelenése előtt Jacobi az igazra egészen más meghatározást adott: „Az igaz alatt valami olyasmit értek, ami a tudás előtt és azon kívül helyezkedik el; ami a tudásnak, a tudás képességének és az észnek értéket ad” (Jacobi 1976: 32). Vagyis az előfeltevések feltárása egyúttal az abszolútum bírálatát is jelenti. Feuerbach szerint a hegeli filozófia a következő előfeltevéseket tartalmazza: 1. Ez a filozófia is egy meghatározott szellem és egy meghatározott műveltség talaján jött létre. Az adott kor evidenciái, kérdésfeltevései és érdeklődési irányai a hegeli filozófia számára is előfeltételekként szolgálnak. 2. A hegeli filozófia valóban a legtökéletesebb rendszer: már kezdetben az abszolútum álláspontjára helyezkedik, és a végén az abszolútum beteljesedéséhez jut el. Ahelyett, hogy azt mondanánk, hogy a hegeli filozófiának nincs előfeltevése, azt is mondhatnánk, hogy önmaga előfeltevése. Ez pedig úgy is megfogalmazható, hogy az egész hegeli filozófia egyetlen hatalmas circulus vitiosus. 3. A hegeli filozófia a filozófiába most belépő ifjút szeretné megszólítani, benne magában szeretné felmutatni a szellem alakzatait. A Fenomenológiában Hegel a következőket írta: „az egyén az abszolút forma, azaz önmagának közvetlen bizonyossága és ezzel a […] feltétlen lét” (Hegel 1979b: 21). Ez azonban azt jelenti, hogy az egyéntől is elvárunk bizonyos képességeket, és nemcsak azt a hajlamot vagy készséget, melynek eredményeként belép az abszolútum folyamatába. Ez a feltételezett képesség pedig az értelem. Hegel „csupán […] megjeleníti, bemutatja nekem, amit nekem magamban kell utána csinálnom”, és így „feltételezi az értelmet” (Feuerbach 1978 a: 113).