Boros Gábor (szerk.)

Filozófia


Eugen Fink (1905–1975)

Különleges helyet foglal el a fenomenológiai mozgalmon és Husserl tanítványainak csoportján belül. 1928-tól Husserl személyes asszisztense egészen annak haláláig. Ez nem csupán kéziratok előkészítését jelentette, hanem együttműködést, sőt együtt gondolkodást. Az elszigetelődés éveiben Fink annak ellenére is Husserl mellett maradt, hogy ezzel saját egyetemi előmenetelét hátráltatta. Ugyanebben az időben Heidegger előadásait is látogatja, akinek a gondolkodása legalább akkora hatást gyakorol rá, mint Husserlé. 1930-ban írja meg disszertációját Megjelenítés és kép. Adalékok az irrealitás fenomenológiájához címen, amit Husserl meg is jelentet a Jahrbuch XI. kötetében. A következő években Husserl irányítása alatt dolgozik, elsősorban a Karteziánus elmélkedések VI. részén, ami a mű módszertani fejezetét képezte volna. Az elkészült szöveg közléséről azonban Husserl végül lemondott, de nem azért, mert Fink munkájával volt elégedetlen, hanem azért, mert akkor már más kutatásokkal volt elfoglalva. 1933-ban Fink egy összefoglaló cikket közölt Husserl filozófiájáról a Kantstudien című folyóiratban. Husserl egy rövid bevezetőben azt írja, hogy a cikknek egyetlen olyan mondata sincs, amit ne vallhatna a magáénak és ne fogadna el.

Filozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 059 692 3

Az Akadémiai kézikönyvek Filozófia kötete az európai bölcselet történetének átfogó és részletes bemutatása; régóta vágyott, magas színvonalú alapmű érettségizők, középiskolai filozófia- és etikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára. A kézikönyv első, terjedelmesebb része az európai filozófia jelentős alakjait, iskoláit és áramlatait tekinti át a kezdetektől a 20. századig, történeti alapú megközelítésben, beleértve az adott korszakok filozófiájára ható külső tényezőket is. A második, rövidebb rész esszéi az egymástól elkülönülő kortárs irányzatok és filozófiák bemutatására összpontosítanak. A kötetet részletes tárgy- és névmutató egészíti ki. A filozófia ott volt az összes egyéb tudomány bölcsőjénél, és az újkor végéig magában foglalta az emberi tudás egységének ígéretét. Jelentősége az utóbbi évtizedekben újra nő, amit a szerteágazó szaktudományok sokaságának határterületein erősödő kompetenciája és aktivitása jelez. A főszerkesztő, Boros Gábor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és szerzőtársai ajánlása szerint a mű a filozófiával rendszeresen foglalkozókénál jóval tágabb körnek: a nagy sikerű sorozat, a Kémia, a Világirodalom, a Fizika, a Világtörténet stb. olvasóinak, a tudományok iránt nyitott és érdeklődő széles hazai közönségnek is szól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-filozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave