A világban-benne-lét második aspektusát, vagyis a „Ki”-re vonatkozó kérdést az együttlét és önmaga-lét elemzésén keresztül mutatja be Heidegger. Ugyanúgy, ahogy nincs puszta, világ nélküli szubjektum, ugyanúgy nincs elszigetelt, mások nélküli jelenvalólét sem. Az életünk egy közös és otthonos világ megosztása másokkal, vagyis együttlét (Mitsein). Ez az együttlét egzisztenciálisan akkor is meghatározza a jelenvalólétet, ha ténylegesen nincs jelen egy másik. Eleve együtt vagyunk másokkal, vagyis Heidegger szerint nincs szükség „beleérzésre” ahhoz, hogy tudomást szerezzek másokról. Az együttléthez és az önmaga-léthez ugyanakkor hozzátartozik az, hogy ez tulajdonképpeni és nem tulajdonképpeni, vagyis autentikus és inautentikus módon is lehetséges. A mindennapi lét alapvető módusza az akárki (das Man) létezésmódja. Az egymássallétben ugyanis feloldódik önmagaságunk, és egy átlagos, neutrális állapotba jutva az mondjuk, amit akárki mond, úgy gondolkozunk és ítélkezünk, ahogy akárki gondolkozik és ítélkezik, úgy szórakozunk, ahogy akárki szórakozik stb. A műnek ez a híressé vált része azonban nem a korabeli életviszonyok vagy a modern világ kultúrkritikája. Annak is olvasható, de Heideggert nem az autentikus önmaga-lét és az inautentikus akárki-lét közötti „morális” különbség izgatta elsősorban. A különbségnek ugyanis van egy természetes alapzata: másokkal úgy vagyunk együtt, hogy a világ otthonos belakásában megosztjuk a vélekedéseket és gondolatokat. Az akárki létmódját ennek ellenére mégis az jellemzi, hogy alapvetően inautentikus: nem más, mint a lét terhétől való menekülés. Az akárki átlagossága szétszóródást és egysíkúvá tételt von maga után: mindenki a másik – ahogy Heidegger fogalmaz – és senki sem önmaga.