Boros Gábor (szerk.)

Filozófia


Emmanuel Lévinas (1906–1995)

A litvániai Kaunasban született zsidó családban. A Bibliát héberül tanulmányozta, egyébként pedig orosz nyelvű oktatásban részesült. 1923-ban Franciaországba utazott tanulni és tulajdonképpen haláláig itt maradt. Egyetemi tanulmányait Strassbourgban végezte. Az 1928-as akadémiai évet Freiburgban töltötte, ahol beszámolót tartott Husserl egyik utolsó szemináriumán. Disszertációját Husserl filozófiájából írta, amely 1930-ban La théorie de l’intuition dans la phénoménologie de Husserl (Az intuíció elmélete Husserl fenomenológiájában) címen jelent meg, és sok francia gondolkodó számára (Sartre számára biztosan) ez a mű jelentette az első híradást a fenomenológiáról. Lévinas Gabrielle Pfeifferrel közösen lefordította Husserl Karteziánus elmélkedések című művét, ami először ebben a francia változatban jelent meg. Gondolkodására azonban legmélyebben kétségtelenül Heidegger hatott, akinek a gondolataival egész életében viaskodott. Lévinas filozófiája bizonyos értelemben a heideggeri „létgondolkodás” meghaladására tett kísérlet. 1939-től orosz és német tolmácsként kellett katonai szolgálatot teljesítenie, egy év múlva pedig hadifogságba esett, de tekintettel francia tiszti rangjára, nem vitték koncentrációs táborba. Litvániában maradt családja nagy részét azonban elhurcolták és megölték.

Filozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 059 692 3

Az Akadémiai kézikönyvek Filozófia kötete az európai bölcselet történetének átfogó és részletes bemutatása; régóta vágyott, magas színvonalú alapmű érettségizők, középiskolai filozófia- és etikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára. A kézikönyv első, terjedelmesebb része az európai filozófia jelentős alakjait, iskoláit és áramlatait tekinti át a kezdetektől a 20. századig, történeti alapú megközelítésben, beleértve az adott korszakok filozófiájára ható külső tényezőket is. A második, rövidebb rész esszéi az egymástól elkülönülő kortárs irányzatok és filozófiák bemutatására összpontosítanak. A kötetet részletes tárgy- és névmutató egészíti ki. A filozófia ott volt az összes egyéb tudomány bölcsőjénél, és az újkor végéig magában foglalta az emberi tudás egységének ígéretét. Jelentősége az utóbbi évtizedekben újra nő, amit a szerteágazó szaktudományok sokaságának határterületein erősödő kompetenciája és aktivitása jelez. A főszerkesztő, Boros Gábor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és szerzőtársai ajánlása szerint a mű a filozófiával rendszeresen foglalkozókénál jóval tágabb körnek: a nagy sikerű sorozat, a Kémia, a Világirodalom, a Fizika, a Világtörténet stb. olvasóinak, a tudományok iránt nyitott és érdeklődő széles hazai közönségnek is szól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-filozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave