Boros Gábor (szerk.)

Filozófia


Gottlob Frege (1848–1925)

Kémiát, filozófiát, illetve matematikát és fizikát tanult Jénában és Göttingenben, 1873-ban doktorált geometriai témával. 1874-től 1918-ig, nyugdíjba vonulásáig a jénai egyetemen tanított. 1879-ben megjelentette a Fogalomírás című könyvét, amely a modern szimbolikus logika első rendszerét tartalmazta. 1884-ben jelent meg Az aritmetika alapjai, 1893-ban, illetve 1903-ban fő műve, Az aritmetika alaptörvényei, melyekben kifejtette a matematika logicista megalapozását. Az 1890-es évek fordulóján kidolgozta új elméletét a jelentésről, amely a jelentés és jelölet megkülönböztetésén alapult („Jelentés és jelölet”, 1892). 1903 és 1906 között geometriai témákról jelentetett meg cikkeket. 1906 és 1918 között nagyon keveset publikált, 1918-ban kiadta „A gondolat” „A tagadás” és az „Összetett gondolatok” című fontos tanulmányait. 1924-ben feladta az aritmetika logicista értelmezését.

Filozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 059 692 3

Az Akadémiai kézikönyvek Filozófia kötete az európai bölcselet történetének átfogó és részletes bemutatása; régóta vágyott, magas színvonalú alapmű érettségizők, középiskolai filozófia- és etikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára. A kézikönyv első, terjedelmesebb része az európai filozófia jelentős alakjait, iskoláit és áramlatait tekinti át a kezdetektől a 20. századig, történeti alapú megközelítésben, beleértve az adott korszakok filozófiájára ható külső tényezőket is. A második, rövidebb rész esszéi az egymástól elkülönülő kortárs irányzatok és filozófiák bemutatására összpontosítanak. A kötetet részletes tárgy- és névmutató egészíti ki. A filozófia ott volt az összes egyéb tudomány bölcsőjénél, és az újkor végéig magában foglalta az emberi tudás egységének ígéretét. Jelentősége az utóbbi évtizedekben újra nő, amit a szerteágazó szaktudományok sokaságának határterületein erősödő kompetenciája és aktivitása jelez. A főszerkesztő, Boros Gábor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és szerzőtársai ajánlása szerint a mű a filozófiával rendszeresen foglalkozókénál jóval tágabb körnek: a nagy sikerű sorozat, a Kémia, a Világirodalom, a Fizika, a Világtörténet stb. olvasóinak, a tudományok iránt nyitott és érdeklődő széles hazai közönségnek is szól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-filozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave