Boros Gábor (szerk.)

Filozófia


Otto Neurath (1882–1945)

A bécsi és a berlini egyetemen tanult matematikát, nyelvészetet, jogot, közgazdagságtant és szociológiát. Berlinben doktorált 1906-ban, ókori gazdaságtörténeti témából. 1917-ben Heidelbergben habilitált. Az első Bécsi Kör, vagy elő-Kör egyik alapítója volt Hans Hahnnal, Philip Frankkal, és Richard von Misesszel. A müncheni tanácsköztársaság idején kormányzati posztot töltött be, amiért a tanácsköztársaság megdöntése után hazaárulás vádjával bebörtönözték, de az osztrák kormány közbenjárására szabadon engedték. Emiatt heidelbergi egyetemi posztját is elvesztette, és újra Bécsben tevékenykedett. A Bécsi Kör „baloldali szárnyának” vezetője, a „Tudományos világnézet, a Bécsi Kör” kiáltvány fő szerzője, aki baloldali politikai mozgalommá is akarta alakítani a kört. A természet- és társadalomtudományok egységét hirdető „egységes tudomány” mozgalom vezetője volt, valamint „az egységes tudomány enciklopédiája” program irányítója, amely a francia enciklopédisták mintájára egy minden tudományos tudást tartalmazó könyvsorozat kiadását tűzte ki célul. Dolfuss hatalomátvétele után 1935-től Hágában, majd Hollandia német megszállása után Oxfordban tevékenykedett.

Filozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 059 692 3

Az Akadémiai kézikönyvek Filozófia kötete az európai bölcselet történetének átfogó és részletes bemutatása; régóta vágyott, magas színvonalú alapmű érettségizők, középiskolai filozófia- és etikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára. A kézikönyv első, terjedelmesebb része az európai filozófia jelentős alakjait, iskoláit és áramlatait tekinti át a kezdetektől a 20. századig, történeti alapú megközelítésben, beleértve az adott korszakok filozófiájára ható külső tényezőket is. A második, rövidebb rész esszéi az egymástól elkülönülő kortárs irányzatok és filozófiák bemutatására összpontosítanak. A kötetet részletes tárgy- és névmutató egészíti ki. A filozófia ott volt az összes egyéb tudomány bölcsőjénél, és az újkor végéig magában foglalta az emberi tudás egységének ígéretét. Jelentősége az utóbbi évtizedekben újra nő, amit a szerteágazó szaktudományok sokaságának határterületein erősödő kompetenciája és aktivitása jelez. A főszerkesztő, Boros Gábor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és szerzőtársai ajánlása szerint a mű a filozófiával rendszeresen foglalkozókénál jóval tágabb körnek: a nagy sikerű sorozat, a Kémia, a Világirodalom, a Fizika, a Világtörténet stb. olvasóinak, a tudományok iránt nyitott és érdeklődő széles hazai közönségnek is szól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-filozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave