Boros Gábor (szerk.)

Filozófia


A „klasszikus” logikai pozitivista doktrína

A Bécsi Kör közös kiindulópontja a filozófia új értelmezése volt – a hagyományos metafizika egészét elvetették (vö. pl. Schlick „A filozófia fordulata”, 1930–31), mivel úgy vélték, kizárólag a tapasztalati tudományok nyújtanak tudást, a metafizikai vizsgálatok nem. Ezért a filozófia feladata szerintük nem az, hogy a tudományok mellett vagy fölött, másfajta tudáshoz juttasson, és nem is a tudományok metafizikai megalapozása. A filozófia új feladata a tapasztalati tudományok elemzése, mégpedig a tudományok nyelvének, a tudományos állítások, illetve elméletek szerkezetének logikai elemzése a Frege, Russell, Whitehead, illetve Wittgenstein által kifejlesztett szimbolikus logika segítéségével. Érdemes megjegyezni, hogy bár a logikai pozitivisták éppúgy a nyelvi elemzést tekintették a filozófia módszerének, mint a cambridge-i analitikusok, Russell és Moore egyáltalán nem osztották a Bécsi Kör radikális metafizikaellenességét, nem tartották a hagyományos metafizika egészét értelmetlennek, és Wittgenstein sem úgy interpretálta a metafizika értelmetlenségét, mint a pozitivisták.

Filozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 059 692 3

Az Akadémiai kézikönyvek Filozófia kötete az európai bölcselet történetének átfogó és részletes bemutatása; régóta vágyott, magas színvonalú alapmű érettségizők, középiskolai filozófia- és etikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára. A kézikönyv első, terjedelmesebb része az európai filozófia jelentős alakjait, iskoláit és áramlatait tekinti át a kezdetektől a 20. századig, történeti alapú megközelítésben, beleértve az adott korszakok filozófiájára ható külső tényezőket is. A második, rövidebb rész esszéi az egymástól elkülönülő kortárs irányzatok és filozófiák bemutatására összpontosítanak. A kötetet részletes tárgy- és névmutató egészíti ki. A filozófia ott volt az összes egyéb tudomány bölcsőjénél, és az újkor végéig magában foglalta az emberi tudás egységének ígéretét. Jelentősége az utóbbi évtizedekben újra nő, amit a szerteágazó szaktudományok sokaságának határterületein erősödő kompetenciája és aktivitása jelez. A főszerkesztő, Boros Gábor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és szerzőtársai ajánlása szerint a mű a filozófiával rendszeresen foglalkozókénál jóval tágabb körnek: a nagy sikerű sorozat, a Kémia, a Világirodalom, a Fizika, a Világtörténet stb. olvasóinak, a tudományok iránt nyitott és érdeklődő széles hazai közönségnek is szól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-filozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave