Carnap és a Bécsi Kör jó néhány tagja nem fogadta el Wittgenstein tézisét, miszerint „a logika kimondhatatlan”, azaz, hogy a nyelv logikai szerkezetéről nem lehet értelmes kijelentéseket tenni. Carnap 1931 elejétől kezdve dolgozott metalogikai elméletén, amelyik épp azt a célt tűzte ki, hogy a nyelv, illetve különböző nyelvek logikai szerkezetét explicitté tegye. Egy ilyen logikai szintaxis leírása kizárólag a nyelvi kifejezések formájára korlátozódik, arra, hogy a különféle jelek milyen jeltípusokba tartoznak, illetve hogy milyen jelsorozatokban fordulhatnak elő. A jelek, illetve jelsorozatok jelentésére (referenciájukra, illetve igazságfeltételeikre) egyáltalán nem utalnak. Carnapnak már 1931-ben sikerült olyan nyelveket kidolgozni – Gödel módszerét felhasználva – amelyek tartalmazták a logikai szerkezetüket leíró meghatározásokat is, azaz a „metalogikájukat”. (Ezt az ún. tárgynyelv és a metanyelv megkülönböztetésére támaszkodva tette. Egy bizonyos nyelv, a tárgynyelv szabályait (szintaxisát) megfogalmazhatjuk egy másik, ún. metanyelven. Úgy tűnhetne, hogy a tárgynyelv szabályainak leírását soha nem fejezhetjük be, mivel az ezt leíró metanyelv szabályait egy harmadik nyelven, a metanyelv metanyelvén kellene megfogalmazni – és így tovább. Ez azonban nincs így: Carnap megmutatta, hogy egy (kifejezőeszközökben kellőképpen gazdag) nyelv szintaxisa megfogalmazható az illető nyelven belül: ekkor a tárgynyelv és a metanyelv szabályai egybeesnek.