A fentiekben nyújtott áttekintés a történeti formáktól kezdve a módszertani és tartalmi szisztematikán keresztül eljutott ahhoz a vallásfelfogáshoz, amelynek filozófiai kifejtésére a Vallásbölcselet (lásd Mezei 2004) című mű vállalkozott. E vallásbölcseleti mű a vallásról való kortárs gondolkodásban elhelyezve néhány röviden összefoglalható tanulsággal szolgál. Mindenekelőtt fontos látnunk, hogy korunkban, amely elérte a szekularizáció határait, a vallás kérdése ismét központivá lett, noha semmiképpen sem a korábban ismert formákban. Az idézett munkában ennek megfelelően a vallásról való gondolkodás tartalma nem a vallás valamely funkciója, történeti összefüggése vagy redukciós magyarázata, hanem az, amit meghatározott módszertani és szisztematikus értelemben a vallás valóságának nevezhetünk. Nem tartom meggyőzőnek azokat a felvetéseket, amelyek a hagyományos vallási alakzatoknak a szekularizált-demokratikus társadalomban betölthető funkcióit emelik ki mint olyanokat, amelyekre a mai nyugati társadalomnak tartalmilag szüksége van. E megközelítés nem vet számot a vallási egésszel, ezért vallásfelfogása hibás. Ha az egésszel számot vetünk, a vallást csak mint vallást foghatjuk fel; s ekkor azt is elgondolhatjuk, hogy a vallásról való gondolkodás (mint vallásfilozófia) mit jelenthet a maga konkrét valójában. Így megközelítve a vallásról való gondolkodás nem lehet más, mint a vallásról valló gondolkodás, amit az említett munka a filozófiától szisztematikusan megkülönböztetett bölcselet alapján felépítendő vallásbölcselet keretében tart végiggondolhatónak és végiggondolandónak.