Boros Gábor (szerk.)

Filozófia


Boros János: Pragmatizmus

Ha egy gondolkodásmódot, kijelentést vagy cselekvésmódot „pragmatikusnak” neveznek, akkor általában arra kívánnak utalni, hogy nem annyira elvekről, mint inkább gyakorlati megvalósításról, megvalósíthatóságról van szó – akár elvek feladása vagy zárójelbe tétele árán is. Maga a kifejezés a görög pragma szóból ered, amely tevékenységet, cselekvést jelent. Filozófiai irányzatként a 19. században jelent meg az Egyesült Államokban, kidolgozói Charles Sanders Peirce, William James, John Dewey, legnagyobb kortárs képviselői pedig Richard Rorty és Hilary Putnam. A pragmatikus beállítódás napjainkra az amerikai mellett nagy hatást gyakorol az európai kontinens politikai, etikai, tudományos és gazdasági életében is. Összefüggéseinek feltárására célravezető áttekintést adni a legjelentősebb gondolkodói által megfogalmazott elvekről és eszmékről.

Filozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 059 692 3

Az Akadémiai kézikönyvek Filozófia kötete az európai bölcselet történetének átfogó és részletes bemutatása; régóta vágyott, magas színvonalú alapmű érettségizők, középiskolai filozófia- és etikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára. A kézikönyv első, terjedelmesebb része az európai filozófia jelentős alakjait, iskoláit és áramlatait tekinti át a kezdetektől a 20. századig, történeti alapú megközelítésben, beleértve az adott korszakok filozófiájára ható külső tényezőket is. A második, rövidebb rész esszéi az egymástól elkülönülő kortárs irányzatok és filozófiák bemutatására összpontosítanak. A kötetet részletes tárgy- és névmutató egészíti ki. A filozófia ott volt az összes egyéb tudomány bölcsőjénél, és az újkor végéig magában foglalta az emberi tudás egységének ígéretét. Jelentősége az utóbbi évtizedekben újra nő, amit a szerteágazó szaktudományok sokaságának határterületein erősödő kompetenciája és aktivitása jelez. A főszerkesztő, Boros Gábor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és szerzőtársai ajánlása szerint a mű a filozófiával rendszeresen foglalkozókénál jóval tágabb körnek: a nagy sikerű sorozat, a Kémia, a Világirodalom, a Fizika, a Világtörténet stb. olvasóinak, a tudományok iránt nyitott és érdeklődő széles hazai közönségnek is szól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-filozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave