Az i. e. 1. században az arisztotelianizmus új korszaka vette kezdetét az i. e. 3. század közepétől megfigyelhető hanyatlás után. Az athéni iskola működésének folytonossága az i. e. 1. század elején megszakadt, ezzel Athén elvesztette az arisztoteliánus filozófia fő központjának szerepét. A másik lényeges fejlemény, hogy rhodoszi Andronikosz megszerkesztette Arisztotelész „ezoterikus”, az iskolán belüli tevékenységéhez kapcsolódó iratainak kiadását (egyesek szerint i. e. 40–20 között, mások szerint i. e. 60 körül). Az arisztotelianizmus ismét virágzásnak indult, és kommentálni kezdték a műveket. Az Arisztotelész-reneszánsz beleillik a kor szellemi életének általános tendenciáiba: a platonikusok, újpüthagoreusok és mások is igyekeztek visszanyúlni a „régiekhez”. Maga Andronikosz és tanítványa, szidóni Boéthosz kommentárt írt a Kategóriákhoz, és talán más művekhez is. A korai Arisztotelész-kommentátorok közül Aszpasziosz és Adrasztosz (i. sz. 2. század első fele-közepe) egyes művei maradtak fenn. A kommentátorok igyekeztek Arisztotelész filozófiáját zárt, egységes tanrendszerként bemutatni, csupán azon pontokon mentek túl a mester tanításán, amelyeken ezt a rivális iskolákkal folytatott vita kikényszerítette. A császárkor első évszázadaiból ismerünk a peripatetikus filozófia különféle területeiről készült összefoglalásokat is, amilyen Areiosz Didümoszé (természetfilozófia és etika) és damaszkoszi Nikolaoszé (kozmológia), Apuleiusé vagy Galénoszé (logika). Az arisztotelészi iratok között fennmaradt, A világról című kozmológiai és teológiai értekezés is ebben a korban keletkezhetett.