Keserű György Miklós (szerk.)

A gyógyszerkutatás kémiája


Az orvosi igény, a differenciálhatóság és a marketing szerepe a célpontválasztásban

A gyógyszerkutatással foglalkozó cégek alapvető célkitűzése és feladata a betegségek gyógyszeres kezelésének vagy megelőzésének folyamatos továbbfejlesztése, tökéletesítése. Fontos azonban azt a tényt is szem előtt tartanunk, hogy a gyógyszerkutatás az esetek zömében üzleti alapon szerveződik, és a részt vevő cégek üzleti érdeke azt kívánja, hogy a gyógyszerkutatásba fektetett tőkéjük elfogadható időn belül megtérüljön, a cég folyamatos működéséhez és fejlődéséhez nélkülözhetetlen hasznot is biztosítva. Ennek megfelelően a sikeres gyógyszerkutatás fontos feltétele, hogy a kutatással kapcsolatos döntések – és azon belül a gyógyszercélpont kiválasztása – ne kizárólag orvosbiológiai vagy más tudományos szempontok alapján történjen, hanem a szükséges mértékben figyelembe vegyék a vonatkozó üzleti és kereskedelmi szempontokat is. A célpontválasztás esetében az utóbbiak közé tartozik a várható marketinglehetőségek, ezen belül az orvosi igény és a differenciálhatóság gondos értékelése is. Ebben a fejezetben ezért e tényezők szerepét tekintjük át a célpontválasztásra vonatkozó döntésekkel kapcsolatban.

A gyógyszerkutatás kémiája

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 059 076 1

A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának alkalmazása jellemez. A kötet a folyamatra és annak lépéseire koncentrálva a témakör kémiai aspektusait dolgozza fel, így az Olvasók a kémikus szemével kísérhetik végig a gyógyszerkutatás folyamatát.

A könyv a szükséges gyógyszerkémiai, analitikai és fizikai kémiai, valamint eljáráskémiai ismereteket egységes formában tárgyalja, ugyanakkor rámutat azokra az informatikai, biológiai, orvosi, jogi és egyéb területekre, ahol a magasabb szintű integráció szempontjai érvényesülnek. Hazai és nemzetközi tapasztalatok szerint a gyógyszerkutatás kémiájában közel tíz év gyakorlat szükséges a kellő jártasság kialakításához. A szerzők közössége jelen kötettel kíván hozzájárulni ahhoz, hogy a szükséges ismeretek megszerzésének útja, ha jelentősen rövidebb nem is, de szemléletében egységesebb, összefüggéseiben áttekinthetőbb, eszköz- és módszerválasztásban tudatosabb lehessen.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keseru-a-gyogyszerkutatas-kemiaja//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave