Bagherzadeh a posztoperatív szövődmények előfordulási gyakoriságát vizsgálta egy-, ill. kétüregű transzvénás ICD beültetését követően, 234 betegnél. Átlagosan 33±24 hónap utánkövetés során szövődmény 9,4%-ban jelentkezett, a két csoport között nem volt szignifikáns különbség. Nem volt szignifikáns különbség sem az indikáció típusa (primer vs. secunder, p = 0,06), sem a bal kamrai systolés diszfunkció súlyossága alapján (p = 0,16). A kétüregű csoportban szignifikánsan gyakrabban fordult elő elektróda-szövődmény (p = 0,02). A mortalitást nem befolyásolta a betegek neme (p = 0,37), az indikáció típusa (p = 0,43), és az ICD típusa (p = 0,55). A mortalitás független prediktora volt a NYHA III-IV funkcionális stádium (p<0,001), 65 évnél idősebb kor (p = 0,011) és a 30%-nál alacsonyabb ejekciós frakció (p<0,001). Ischaemiás vagy dilatatív cardiomyopathia esetén a mortalitás magasabb volt, mint más etiológia esetén (p = 0,001). A szövődmények túlnyomó többsége az első 2 hónapban történt. Major szövődmény kétüregű ICD-nél gyakoribb, mint együregű ICD-nél (16% vs. 6%, p<0,01) (52). Gyermekkorban történő ICD-implantáció esetén az elektróda-szövődmények gyakorisága magasabb (21%), de a kezelés hatékonysága felnőttkoriéhoz hasonló (53). A poliuretán borítású ICD-elektródák tartóssága nem éri a korszerű pacemaker-elektródákét: 4,0±2,6 év alatt 12%-ban fordult elő meghibásodás, döntően késői izolációs defektus (számos visszahívás történt a közelmúltban több cég részéről is). Az elektródák 98%-a működött 4 évesen, de 8 évesen már csak 62%-a. Az izolációs defektusok 61%-a vezetett inadekvát sokk leadáshoz. Automatikus elektróda-ellenőrző és betegriasztó funkció az ICD-ben segít kivédeni ezeket a súlyos szövődményeket (54).