Parenchimatikus sejtekben a víz szállítása lassú folyamat. A magasabb rendű növények ontogenezise során differenciálódnak az élő sejttartalommal nem rendelkező, kis ellenállású vízszállító elemek, a tracheák és tracheidák. Sajátos példáit látjuk e differenciálódásnak a liánoknál, ahol 1 mm széles tracheákkal is találkozunk, ezekben a keresztfalak távolsága néhol az 1 métert is meghaladja. Könnyen belátható, hogy ilyen csőrendszerekben a víz szállítása igen kis ellenállásba ütközik: ezek a vizet esetenként 100 métert meghaladó távolságra is szállítják. A parenchimasejtekben viszont a víz szállításával szembeni ellenállás nagy. Külön problémát jelent a víz útja e szövetekben, pl. a gyökér kéregparenchimájában és a levél mezofillumában. A víz vándorlása a plazmában sejtről sejtre (szimplazmás út) lassú folyamat, s a víz jórészt a sejtfalak mikrokapillárisaiban (apoplazmás út) vándorol a szállítóedények felé. A gyökér kéregszövetének határán nagy vízforgalmi ellenállású endodermisz található. Az endodermisz sejtjeinek falába ugyanis hidrofób szuberin rakódik le, ami megszakítja az apoplazmás utat. E sejtsoron át a víz csak a plazmodezmákon keresztül juthat be a központi hengerbe. Miután a plazmodezmák vízforgalmi ellenállása nagy, s a víz az endodermiszen csak a szimplazmás utat követheti, az endodermisz korlátozója a víz szállításának. Ezzel magyarázható, hogy intenzív párologtatás esetén jó vízellátású talajokon is lankadnak a növények.