Minden tavasszal, amikor zöldbe borul a természet, az élővilág alapvető folyamatán, a fotoszintézisen keresztül a légköri szén-dioxid megkötését saját szemünkkel láthatjuk a növények sarjadásában. Ilyenkor Mauna Loán, egy kihunyt hawaii vulkán tetején a szén-dioxid koncentrációját a levegőben folyamatosan mérő műszerek a télinél kisebb értéket mutatnak, jelezvén, ahogy a szén-dioxid egy része beépül a növényekbe. Ősszel ennek a folyamatnak a fordítottja zajlik, a levelek lehullanak és elbomlanak, a terményeket betakarítják, és a megkötött szén visszakerül a légkörbe szén-dioxid formájában. A légköri koncentráció ismételt növekedését a mérőműszerek is jelzik. A következő tavasszal a szén (azért szénről és nem szén-dioxidról beszélünk, mert a szén a légkörben és az élővilágban eltérő kémiai formában van jelen, az anyagmegmaradás törvénye mindig a szénre mint kémiai elemre vonatkozik) körforgása kezdődik elölről. Minden évben 120 milliárd tonna szenet kötnek meg ily módon a szárazföldi növények, hogy néhány hónap elteltével hasonló mennyiség kerüljön vissza a légkörbe. Ha a természet állapota nem változik (ami sajnos napjainkra a legkevésbé sem jellemző), akkor a szén körforgása tökéletesen zárt és kiegyenlített körfolyamat, a légkörből szén-dioxidot sem elvenni, sem hozzáadni nem tud. Közkeletű tévedés, hogy 8 milliárd ember pusztán a lélegzésével tudja növelni a légköri szén-dioxid koncentrációját (egy év alatt ennyi ember körülbelül 500 millió tonna szén-dioxidot lélegez ki). Az emberek által kilélegzett szén-dioxid a táplálékból nyert kémiai energia felhasználásából származik, ami néhány hónappal ezelőtt még valamilyen növényben volt jelen szénvegyületként, még néhány hónappal azelőtt pedig ugyanúgy a légkörben volt szén-dioxidként, ahonnan a növény azt fotoszintézissel felvette. Hasonló jellegű és léptékű kicserélődési folyamat játszódik le az óceán felszíni rétege és a légkör között is. Tavasszal és nyáron a felmelegedő tengervíz leadja a benne oldott formában jelenlevő szén-dioxid egy részét (éppúgy, ahogy a napon felejtett szénsavas ásványvízből kiszáll a buborék), ősszel és télen, amikor lehűl, a légkörből ugyanúgy visszaveszi (a gázok oldhatósága a hőmérséklettel fordítva arányos, hidegebb vízben több, melegebb vízben kevesebb gázt tud a tengervíz oldott állapotban tartani). Ily módon minden évben 90 milliárd tonna szén cserél gazdát az óceánfelszín és a légkör között, gyakorlatilag teljesen kiegyenlített körfolyamatban. Érdekes módon a légkörben és a vele intenzív gázcserében részt vevő szárazföldi bioszférában, valamint az óceán átkeveredő felszíni rétegében tárolt szén mennyisége majdnem teljesen azonos (770 milliárd tonna, 700 milliárd tonna és 700 milliárd tonna). A mélyóceánban további 40 ezer milliárd tonna szén pihen, de ez a mennyiség az óceán stabil rétegződése miatt (a napsugárzás az óceán vizét felülről melegíti, a meleg víz kisebb sűrűségű, mint a hideg, ezért az átkeveredés gátolt) a légkör és a felszíni réteg számára alig hozzáférhető, a kicserélődés nagyon lassú folyamat. Hasonlóképpen a talajokban is jelentős mennyiségű, mintegy 2 ezer milliárd tonna szén található, de a humuszképződés és a bomlás is rendkívül lassú és kiegyenlített természeti folyamat. E két lassú folyamat ütemét figyelembe véve a légkör‒szárazföldi bioszféra‒óceánfelszín hármas rendszerében együttesen egy szén-dioxid-molekula (pontosabban annak szénatomja) nagyságrendileg 100 évet tartózkodik. A Földön egyébként a szén döntő többsége (a légkörben található mennyiség 85 ezerszerese) az üledékes kőzetekben és az eltemetődött szerves anyagban található a Föld mélyén. Ha a Föld mélyében található összes szén a légkörbe kerülne, akkor a felszínen 38 bar lenne a nyomás, és a légkör 99,5%-ban szén-dioxidból állna. Azonban ennek a hatalmas tározónak a légkörrel természetes úton szinte semmilyen kapcsolata nincs (a vulkáni működéssel évente a levegőbe kerülő mintegy 200 millió tonna szén-dioxidot a mélyóceánban zajló üledékképződés mértéke nagyságrendileg kiegyenlíti).