Gelencsér András

Ábrándok bűvöletében

A fenntartható fejlődés korlátai


„Alúl a víznek árja…”

Az emberiség évezredek óta használja a víz energiáját vízimalmok működtetésére. Vízimalmokat először az i. e. 4. században használtak a Perzsa Birodalomban és Egyiptomban. Kínában a vízimalmokra utaló első feljegyzések i. e. 200-ból származnak. A régészeti leletek szerint a Római Birodalomban is működtek már gabonát őrlő és fűrészmalmok, bár ezekben ma már szokatlan módon fekvő helyzetű vízikerekek voltak. Később álltak át eleinte vízbe merülő függőleges vízikerekek alkalmazására, csak ezután terjedtek el a felülről vízzel hajtott, nagyobb teljesítményű vízimalmok. A középkor volt Európában és az arab világban a vízimalmok aranykora. A vízimalmokat nemcsak gabona őrlésére, hanem papírgyártáshoz, fűrészelésre, vasgyártásnál a fújtatók működtetésére és a víz emelésére is használták. Az ipari forradalom után a víz energiáját a textiliparban és a gépgyártásban fogták igába. A ma is leggyakrabban használt erőművi turbinák ősét 1849-ben fejlesztette ki James Francis angol mérnök. Áramtermelésre vízerőművet először 1891-ben Németországban használtak, de 1895-ben már a Niagara-vízesésen is működött vízerőmű. Az 1940-es években az Egyesült Államok akkori teljes villamosenergia-szükségletének 40%-át vízerőművek fedezték. A vízi erőművek létesítésének virágkora 1940 és 1970 közé esik, amikor számos országban hatalmas, ma is működő vízerőművek létesültek a növekvő villamosenergia-igény kielégítésére. Az 1984-ben Brazília és Paraguay határán megépült Itaipu duzzasztómű 14 gigawattos teljesítményével akkor a világ legnagyobb vízerőműve volt. Az ezredfordulón a vízerőművek létesítése különösen Ázsiában és Dél-Amerikában új lendületet vett, az elmúlt 20 évben 500 GW új kapacitás létesült, ami 65%-os növekedést jelent. Kína 2012-ben helyezte üzembe a Jangce folyón a 22,5 GW kapacitású Three Gorges Dam duzzasztóművet, és 2020-ra megnégyszerezte összes vízerőmű kapacitását. Jelenleg a világ villamosenergia-szükségletének 20%-át vízerőművek állítják elő, ezen belül a megújuló energiatermelés 74%-át adják. A vízerőművek technológiai fejlesztései nem kerülnek az újságok címoldalára, mint más, még nem is létező reménybeli energiatermelési módoké. Mindenesetre a vízerőművek a megbízható és stabil villamos energia termelésében nélkülözhetetlenek.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 858 4

Jelen kötet a hirtelen mindannyiunk számára forróvá vált globális fenntarthatóság témakörét járja körül unortodox módon, kizárólag a természet- és mérnöki tudományok eszköztárával. A képzeletbeli kamera a bolygón kívülről közelít a Föld felé, és a szerző áthághatatlan természeti törvények talaján számol le a fenntartható fejlődésről táplált, a politikai és a gazdasági elit rövid távú érdekeit kiszolgáló fényesen csillogó illúziókkal. A szerző „kardja” a modern civilizáció fennmaradásához nélkülözhetetlen hatalmas mennyiségű energia folyamatos biztosítása és az ehhez szükséges véges és korlátos erőforrások között feszülő ellentmondás. A szerzőt, aki a fenntarthatóság kérdéskörében a többséggel ellentétben „nem lóg a mesék tején”, kizárólag az emberiség jövőjéért érzett aggódás hajtja. Könyvében kíméletlenül megmutatja az érem eddig elhallgatott sötét oldalát, őszinte és felelős együttgondolkodásra hívja az olvasót. Hiszen itt valóban „a lét a tét”, nincs másik bolygónk és még egy zsetonunk az újrakezdéshez.

Ajánljuk mindenkinek, aki úgy érzi, hogy jelenleg a világban nem jó irányba mennek a dolgok, és akit mélységes aggodalommal tölt el saját és Földünk jövője. Feltéve ha kellően bátor ahhoz, hogy kilépjen az alternatív valóságok akolmelegéből.

Gelencsér András levegőkémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Pannon Egyetem rektora, a levegőszennyezés és az éghajlatváltozás összefüggéseinek nemzetközileg elismert kutatója.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gelencser-abrandok-buvoleteben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave