2010-ben a rendelkezésre álló erőforráskészletek szempontjából már 17 kritikus kémiai elemet azonosítottak. Ezek különösen a megújuló energiára való tervezett átállás miatt válnak egyre fontosabbá, valamint az okos technológiákhoz nélkülözhetetlenek, de a hadiipar számára is elengedhetetlenek. Vagyis a világgazdaság napjainkban a nehezen elérhető energiahordozók és ásványi nyersanyagok korszakába lépett. Ez annyit jelent, hogy a könnyen hozzáférhető, kisebb anyag- és energiabefektetéssel kitermelhető készleteket már jórészt kimerítettük, és már csak távoli, egzotikus területeken fellelhető vagy a Föld mélyén található, jelentősen nagyobb erőfeszítéssel kitermelhető erőforrások maradtak. Korábban, ha egy társadalom felélte erőforrásait, újak után nézett, új területeket hódított meg, hogy újabb erőforrásokhoz jusson. De manapság már nincs túl sok meghódítatlan terület, és amelyek maradtak, azok sem különösebben vonzók: a sarkvidék, az óceán mélye, Afrika dzsungelei vagy Afganisztán kősivataga. A könnyű olaj, földgáz, ásványkincsek kora lejárt, amelyek maradtak, sokkal kevésbé koncentrált formák az óceánok mélyén, távoli és barátságtalan területeken vagy roppant nehezen hozzáférhető környezetben. Lehetőségként az marad, hogy a korábban már felhagyott bányákat újranyitják, jóval nagyobb technológiai ráfordítással, ahogy az Chilében és Indonéziában történik. Ezeken a helyeken külszíni fejtéssel bányásszák a rézércet, a világűrből is látható hatalmas tájsebeket okozva, és így is csak évről évre kisebb réztartalmú kőzetekhez tudnak hozzáférni. A másik lehetőség, ha eddig – nem véletlenül – feltáratlan új területekre merészkednek, mint az Északi-sarkvidék vagy Grönland, ahol a folyamatos kitermelés roppant technológiai kihívást jelent. De az sem sokkal jobb, ha ezek a területek olyan politikailag instabil országokban találhatók, mint Kongó vagy Afganisztán. Persze hosszabb távon számolni kell azzal, hogy a nyersanyagkészletek ténylegesen kimerülnek, és az arra alapozott technológiáknak befellegzik. De addig is a kitermelésük egyre több anyag- és energiaráfordítással jár, és ezért egyre költségesebb lesz. Az is kérdéses, hogy az egyre romló feltételek között hogyan lehet az egyre növekvő keresletet stabilan kielégíteni. Geopolitikai kockázata is van annak, hogy az egyre fogyó nyersanyagkészletek egyre kevesebb országban vannak. A folyamatos technológiai fejlődés – az okostelefonoktól az elektromos autókig – folyamatosan egyre nagyobb mennyiségben olyan fémek felhasználását igényli, amelyek geológiai okokból kevéssé koncentráltan és/vagy geopolitikai kockázatot jelentő országokban találhatók. A hatékony napelemekhez például a tellúr nevű kémiai elem kell, ami háromszor ritkább az aranynál, a földkéreg 1 milliárd atomja között mindössze egyetlen tellúratom található. A nagy kapacitású akkumulátorok gyártásához lítium szükséges, ami könnyen csak az Andokban bányászható. A hidrogén-üzemanyagcellákban nélkülözhetetlen platina bányászata szinte kizárólag csak Dél-Afrikában történik. Az izzókhoz szükséges terbium és európium vagy a szélturbinákban és a villanymotorokban használt erős mágnesek gyártásához nélkülözhetetlen neodímium bányászata szinte kizárólag Kínában lehetséges. Egyetlen nagy teljesítményű szélturbinához például 300 kg neodímiumra van szükség. Felmerülhet a kérdés, hogy lehet-e olyan helyettesítő anyagot találni, ami ezt a kritikus kémiai elemet kiválthatná. Ez a lehetetlennel határos, ugyanis a neodímium olyan speciális mágneses tulajdonságokkal rendelkezik, amire semmiféle más anyag nem képes.