Az elektromos autók akkumulátora lítium, kobalt és más elemek felhasználásával elektromos energiát szolgáltat újra és újra, ameddig kémiai átalakulások következtében el nem fárad. A kidobott akkumulátor veszélyes hulladék, belőle nehézfémek és más mérgező anyagok szivároghatnak a környezetbe. A jelenleg használt akkumulátorok többségét nem újrahasznosításra tervezték. Ezért szétszerelésük és újrahasznosításuk nem egyszerű, sőt kifejezetten veszélyes. Elég egy rossz mozdulat, az akkumulátor zárlatos lesz és kigyullad, és mérgező gázok kerülhetnek a levegőbe. Az elektromos autók száma gyorsuló ütemben növekszik, becslések szerint 2030-ban már 150 millió fogja róni az utakat. A szigorodó szabályozásnak köszönhetően egyre több ország követeli meg az újrahasznosítási szempontok figyelembevételét az akkumulátorgyártás során. De ez korántsem egyszerű. A különböző gyártmányú és típusú akkumulátorok kémiailag és felépítésüket tekintve erősen különböznek, minden akkumulátortípust újrahasznosítani képes technológiai rendszer kialakítása szinte lehetetlen. Még az egyes akkumulátorcellák egyszerű szétválasztása is komoly nehézségekbe ütközik. Holott az újrahasznosításra nagy szükség lenne, hiszen az akkumulátorok gyártásánál használt fémek a kritikus nyersanyagok közé tartoznak, amelyek készletei már most kimerülőfélben vannak. Az akkumulátorok jellemzően blokkokból állnak, a blokkokon belül a cellák helyezkednek el. A cellákban a lítiumatomok a grafitból készült anód és a fém-oxidból készült katód között mozognak. Ez utóbbiak három fő típusba sorolhatók: nikkel-kobalt-alumínium, vas-foszfát és nikkel-mangán-kobalt. A visszanyerés meglepő módon nem elsősorban a lítiumra, hanem a katód anyagában található kobaltra és nikkelre irányul. De mivel ezek viszonylag kis mennyiségben vannak csak jelen, megtalálni és visszanyerni őket hasonló kihívás, mint egy tűt meglelni egy szénakazalban. A leggyakrabban alkalmazott megoldás a pirometallurgia, amikor az akkumulátorcellákat felaprítják és magas hőmérsékletre hevítik, hogy a fémeket ki tudják belőlük nyerni az egyéb anyagok mellől. Ilyenkor lényegében úgy kezelik a használt akkumulátort, mintha érc lenne. A másik megoldás, ha savfürdőbe merítik az akkumulátort, hogy kioldják belőle az értékes fémeket. A két eljárást kombinálni is szokták. A pirometallurgia roppant energiaigényes eljárás, a használt akkumulátorokból lényegében salakot csinál, ráadásul levegőszennyezést okozhat. A savas eljárás is veszélyes és környezetszennyező, és nem könnyű az oldatból az értékes fémeket kinyerni. Már az akkumulátorok felnyitása is kihívás, ugyanis roppant szilárdságú kötőanyagok tartják össze a cellákat. Ezeknek a kötőanyagoknak a kioldása csak rendkívül mérgező vegyszerekkel lehetséges. Kívánatos lenne, ha az akkumulátorokat könnyen szétszerelhető formában gyártanák, de ez ma még nem jellemző. A hatékony újrahasznosítás nem csak technológiai fejlesztés kérdése. A tűzveszélyes és nehéz akkumulátorok nagy távolságokra való szállítása energiaigényes és gazdaságtalan, miközben a gazdaságos technológia működtetéséhez folyamatosan megfelelő mennyiségű használt akkumulátorra lenne szükség, ami csak nagyobb területről biztosítható.