A 20. század folyamán a kapitalizmus tökéletes fogyasztógépet csinált a fejlett országokban élő emberekből. A történet valamikor az első világháború előtt kezdődött Amerikában, de igazán az 1920-as évektől kezdődően bontakozott ki és terjedt szét járványszerűen a világban. Mostanra pedig a világ nagyobbik felén uralkodó „vallássá” vált. Az ember mint természeti lény mindig is fogyasztotta a fennmaradásához szükséges javakat, amelyeket meg kellett termelnie vagy szereznie. A szükségleteken túl a fogyasztás növelésére azonban a legtöbb ember egyáltalán nem érzett késztetést. Sőt éppen ellenkezőleg, a takarékosság és a gazdaságosság a legfőbb erénynek számított a régi időkben, amikor a túléléshez szükséges javak biztosítása sem lehetett mindig magától értetődő. A divat elterjesztése, a nagyravágyás és a szerzésvágy felkeltése emberek millióiban Angliában kezdődött a 18. század végén. Ez eleinte legfeljebb néhány használati tárgyra korlátozódott az emberek többségénél, a fényűzés az előkelők kiváltsága maradt. Később a városokban megjelentek az akkor még csak a módosabb polgárság számára elérhető árucikkeket áruló boltok, melynek kirakatai már felébresztették az irigységet és a szerzésvágyat a szegényebb emberekben is. A kirakat, a reklám a mai napig a fogyasztói társadalom működésének motorja. A fogyasztás mai értelemben vett templomai, a többemeletes áruházak a 20. század hajnalán az Egyesült Államokban nőttek ki először a földből, az áruházláncokat tulajdonló vállalatok a kis boltok kárára terjeszkedtek. A cél a hasznos termékek előállításáról a profitszerzésre és az igények felkorbácsolására helyeződött át. A szerzés, a tulajdonlás a siker és a boldogság legfőbb forrásává vált. A tárgyak megbecsülése helyébe az újdonság csábítása lépett, és a pénz vált a társadalom legfőbb értékmérőjévé. A szerzésvágy legalább demokratizálódott, ha a gazdagság és a jólét nem is tudott. Az ipari és mezőgazdasági termelés hatékonyságának növekedésével a társadalom többsége addigra megszabadult az éhínség állandó fenyegetésétől, így más elfoglaltság után nézett. Az emberek többségének, bár még mindig sokat kellett dolgozniuk, azért hasznos és kellemes időtöltésre is lett volna idejük. De a pénz által fűtött világ másképp gondolta. Nem csökkentették a munkaidőt, holott megtehették volna, és nem hagytak sok szabadidőt az embereknek. A túltermelési válságtól és a csökkenő profittól való félelem új gondolatoknak ágyazott meg. A szükségleteken felüli fogyasztás vágyát keltették fel széles tömegekben. Ez zseniális ötletnek bizonyult a gazdaság szempontjából, hiszen emberek százmillióin uralkodott el a fogyasztási láz. A tömegtermelés logikájából az állandó kereslet folyamatos fenntartása következik, és ezt egy állandó népességű országon belül csak a szükségleteken messze túlmutató fogyasztással lehet biztosítani. Ehhez nem kiszolgálni kellett az igényeket, hanem meg kellett teremteni azokat a reklámok és a marketing egyéb eszközeivel. Az emberek feladták az ösztönös takarékosságot, és a szerzésvágy magukkal ragadta őket. A javak megszerzéséhez szükséges pénz előteremtése a szabadidejük rovására több munkára sarkallta őket, ami még több terméket és még nagyobb profitot eredményezett. Az emberek többségénél a szerzésvágy kielégíthetetlennek bizonyult, egyedül csak az anyagi korlátok szabtak neki határt. Tömegek szálltak be önként és dalolva a korábban csak az előkelők által elérhető luxus paradicsomába induló felvonóba. És még többen voltak azok, akik szerettek volna. Ez lett a haladás útja. Ez kecsegtetett a siker, az örök és végtelen gazdasági növekedés és a szárnyaló profit ígéretével. Ebben a személyautók és az elektromos eszközök, a rádiók, a porszívók és a hűtőgépek elterjedése kulcsfontosságúnak bizonyult. A személyautók különösen alkalmasak voltak az irigység és a birtoklási vágy felszítására, hiszen mindenki szeme láttára rótták az utakat. Elterjedtek az áruhitelek, hogy a pénz hiánya se szabjon gátat a fogyasztásnak. A féktelen fogyasztói tobzódás első hulláma hamar kifulladt a nagy gazdasági világválság zűrzavarában, és csak a második világháború után tért ismét magához. Akkor viszont annál vehemensebben, egy forradalmian új eszköz, a televízió által megtámogatva. Korábban már a rádió is hatékonyan közvetítette akár írástudatlan tömegek számára is a reklámokba rejtett ígéreteket, de a televízió elterjedésével a tömegek manipulálásának képessége szintet lépett. A luxus hamar nélkülözhetetlen szükségletté vált. Az erőforrások korlátaira figyelmeztető tanulmányokat a szamizdat kategóriájába száműzték. A fogyasztás vált a modern ember központi tevékenységévé, a szerzés, a vásárlás aktusát az emberek többsége szertartássá fejlesztette és kielégülést talált benne. Az eldobható világban a tárgyak hamar tönkremennek, de még hamarabb válnak idejétmúlttá, és ösztönöznek mindig a legújabb megszerzésére. Az „az vagy, amid van” nézet uralkodó felfogássá vált. A fogyasztói társadalmat azonban, mint minden mást, a korlátlan energia hajtja, és szüksége van más erőforrásokra is, amelyekből a Föld csak véges készletekkel rendelkezik. Ezeket a fizikai korlátokat semmiféle varázslattal, propagandával vagy marketingüzenettel áthágni nem lehet. Ezek a kőkemény korlátok a betonfal az immáron globálissá terebélyesedett túlfogyasztói társadalom száguldó vonata előtt. Mivel ezen a vonaton gyárilag nincs fék, egyelőre igencsak úgy tűnik, hogy az eddig kétségtelenül roppant sikeresnek tűnő „turbókapitalizmus” veri be az utolsó szöget a modern civilizáció koporsójába.