Ez a kis könyv teljesen unortodox módon elemzi a fenntarthatóság kérdését. Nem a társadalmat, a gazdaságot vagy a politikát helyezi fókuszba, még csak nem is a bennünket körülvevő természet látványosan romló állapotát, hanem minden élet motorját, az energiát. Folyamatosan áramló energia nélkül ugyanis semmiféle élet nem létezhet egyetlen bolygón sem. A könyvben egyetlen szó sem esik a pénzről, modern civilizációnk központi hajtóerejéről. A dollár a modern társadalom és globális gazdaság kulcsvalutája, a természetnek ennél egy sokkal erősebb van, az energia. Kőkemény valuta, fedezete nem aranytartalék, hanem a fizikai valóság, a természet törvényei. Nincs a tőzsdén, nem lehet spekuláció tárgya. Ha elfogy, nem lehet nyomtatni. Virtuális energia nem létezik, nem lehet interneten küldeni, a kriptovalutákhoz hasonlóan bányászni. Semmiből nem lehet teremteni, és nem lehet megsemmisíteni sem. Közvetlen kapcsolatban van az anyaggal, belőle teremthető és benne tárolható. Mindegy, hogy kilokalóriában, kilowattórában, amperórában vagy megajoule-ban fejezzük ki a mennyiségét, ugyanarról az energiáról van szó. A természet évmilliárdok alatt megtanult az energiával együtt élni, a rendelkezésére álló energia nyújtotta kereteken belül fennmaradni és fejlődni. Vagy éppen kihalni, amikor a földtörténeti múltban egy adott környezetben megváltoztak az élet energetikai feltételei. Modern fogyasztói társadalmunk emelte a tétet, nem elégedett meg a természet adta, ténylegesen megújulni képes energiával, betegesen energiafüggővé vált. A 20. század hajnalán a kőolaj felhasználása nyitotta meg a kaput a máig tartó féktelen gazdasági növekedés és később a globalizáció járványszerű elterjedése előtt. A kőolaj közvetlenül felhasználható, könnyen szállítható és adagolható formában tárolja a korábban elképzelhetetlenül koncentrált energiát. Ráadásul roppant könnyű belőle a benne kémiailag tárolt hatalmas mennyiségű energiát felszabadítani, egyszerűen égetéssel megtehető. A belső égésű motor feltalálásával szinte mindenhol munkát lehetett végeztetni gépekkel, a mezőgazdaságtól kezdve a szállításig. Mégpedig olyan léptékben, amelyről korábban még álmodni sem lehetett. Addig elérhetetlennek tűnő új anyagokat lehetett létrehozni. A szintén fosszilis energiahordozón alapuló műtrágyagyártás feltalálása elindította a zöld forradalmat és vele az emberi népesség exponenciális növekedését. Az első világháború melléktermékeként megindult a tömegtermelés, és a megtermelt javak széles tömegek számára megfizethetővé váltak. A korlátlannak tűnő és kényelmes energiaforrás – ami később az atomenergia és a földgáz kiaknázásával bővült – újból rabszolgatartóvá tette a modern társadalmakat. De most helyettünk nem más kontinensről elrabolt rabszolgák, hanem véges természeti erőforrások által hajtott gépek dolgoznak, állítják elő a javakat, alakítják számunkra hasznos formává az energiát, biztosítják a szolgáltatásokat. Tömegek számára szűnt meg a természettel való kapcsolat, a fizikai munka becsülete. A modern ember számára elvesztette értékét az anyag és az energia, a természet működésének alapja. Pontosabban pénzzé alakult: a ma embere az energia értékét kizárólag a társadalom és gazdaság által manipulálható pénzben méri. Az általa felhasznált javak előállításához szükséges hatalmas mennyiségű energiáról nincs is tudomása, a tőzsde és politika által önkényesen megszabott árak mindezt jótékonyan elfedik. A bőséges energiával Földünkön a biológiai rendszerektől teljesen idegen formájú táplálékpiramist hoztunk létre, amelynek tetején a természet eltartóképességét messze meghaladó példátlan tömegben szélesen terpeszkedünk. Még csak nem is a csúcsán, mert ott nem férünk el. Az élő természet megújulási képességét messze meghaladó mértékű energia folyamatos biztosítása nélkül modern civilizációnk nem tud fennmaradni. Ezzel végtelenül kiszolgáltatottá tettük magunkat. Azzal most már tisztában vagyunk, hogy a tízmillió évek alatt a természet által készített napenergia-konzervekből véges mennyiség sorakozik a spájzban, amelyeket egyre gyorsuló ütemben használunk el. Kétségbeesett versenyfutás kezdődött az idővel a korlátlan és végtelen energiaforrás felfedezéséért: a napelemek, szélerőművek ennek a próbálkozásnak az első, már most a természeti erőforrások súlyos korlátaiba ütköző termékei. Vagy ott a fúziós energia, az örök remény. De a természet törvényei áthághatatlanok és könyörtelenek. Nincs ingyenenergia, ahogy ingyenebéd sem. Akkor lenne, ha újból megelégednénk azzal az energiafajtával, ami a Napból érkezik. Ha elég lenne a fény meg a hő, és nem akarnánk mindenáron egyre nagyobb hányadát villamos energiává átalakítani. A Földnek 4,6 milliárd évig ez elég volt, a modern társadalom fennmaradásához azonban ez már kevés. A bőséges és folyamatosan rendelkezésre álló energia a modern civilizáció lélegeztetőgépe. Ha lekapcsolnának róla bennünket, az általunk ismert világunknak néhány napon belül vége lenne. Ahogy mondani szokás, nincs más hátra, mint előre. De merre van az előre? A világ most a fosszilis energiahordozók rövid távú kiváltására, a szén-dioxid-kibocsátás mindenáron való csökkentésére koncentrál. Teszi ezt abban a reményben, hogy az évszázados kitartó tevékenysége nem kívánt mellékhatásaként elszabadított globális éghajlatváltozást ezzel kordában tudja tartani. Erre azonban semmi garancia nincs, sőt úgy tűnik, hogy a hatalmas léptékű öngerjesztő természeti folyamatok már megállíthatatlanok. A széles tömegek számára megújuló energiaforrásként eladott energiatermelő berendezések (napelemek, szélturbinák) még véletlenül sem megújulók. A tömeges előállításukhoz szükséges kritikus nyersanyagokról és hatalmas mennyiségű fosszilis energiáról egyszerűen senki sem vesz tudomást, mintha csak úgy a földből nőnének ki. Pedig a modern technológiákhoz nélkülözhetetlen fémek koncentrált előfordulásai ritkák, kevés helyen és egyre nagyobb ráfordítással bányászhatók. A megújulók tervezett forradalmával a jelenleg ismert készleteiket néhány évtizeden belül kimerítjük. Új lelőhelyeket a technológia rohamos fejlődése ellenére is egyre ritkábban találunk, a felhasználás üteme a legtöbb fém esetében már meghaladja az új készletek felfedezésének ütemét. A megújuló energiaforrások előállítása ráadásul rengeteg energiát emészt fel a belőlük a teljes élettartamuk alatt kinyerhető összes energiához képest. Azaz a más hasznos célra felhasználható nettó energia mennyisége folyamatosan csökken a megtermelt összes energiához képest. Ez éles fordulat a technológiai fejlődés eddigi irányához képest, amikor is évről évre egyre hatékonyabb eszközöket (például gáztüzelésű hőerőművek, atomerőművek) használtunk az energia termelésére. Ez tette lehetővé a példátlan sebességű gazdasági növekedést és a globalizáció elterjedését. A megújuló energiaforrások elterjedésével elindultunk visszafelé az időben. Arrafelé, amikor az emberek még a megélhetésükhöz szükséges javak előállításával voltak elfoglalva, másra nemigen jutott idejük és energiájuk – mint az emberi történelem legnagyobb részében. A civilizáció fenntartásához nélkülözhetetlen szabad és bőséges energia kora lejárt. A szükséges energia biztosítása egyre több anyagot és energiát emészt fel. A globális energiafelhasználás drasztikus csökkentése elkerülhetetlen lenne. Kérdés, hogy ez a globális társadalom és gazdaság jelenlegi működési modellje mellett egyáltalán megvalósítható-e.