A Covid–19 okozta megbetegedés 2019-ben Kína, Vuhan városában bukkant fel és azóta is az egyik legégetőbb globális problémának számít (Bulut, 2021). A fertőzöttek száma naponta, szinte megállíthatatlan módon gyarapodott és rengeteg ártatlan emberéletet követelt. A világjárványnak kikiáltott fertőző légúti betegség nem csupán egészségügyi szempontból rengette meg a világot, hanem a társadalmi és gazdasági folyamatokat is befolyásolta (Miah et al., 2021). Ebből kifolyólag a pandémia gazdasági traumaként is felfogható, ami súlyosabb visszhangot keltett, mint a 2008–2009-es gazdasági válság. Az egészségügyi válság negatív gazdasági hatásai leginkább a kis- és középvállalkozások működésében mutatkoztak meg. A prognózis szerint 2025-re várható a válsághelyzet normalizálódása, annak ellenére, hogy a járvány a gazdasági növekedést teljesen szabotálta (Hoang, Nguyen, Nguyen, 2021). A pandémia elleni küzdelem az egészségügyi szempontok mellett, a gazdaság összeomlásának megakadályozására, a lehető legtöbb munkahely megőrzésére és az emberek megélhetésének biztosítására irányult (Stern & Zenghelis, 2021). A járvány gazdaságra kifejtett hatása elképzelhetetlen mennyiségű kapacitás aktiválását igényelte a kormányok részéről (Obergassel, Hermwille, Oberthür, 2021). Jelentős mértékben átírta a kereslet és a kínálat működési feltételeit. A kormányok által bevezetett, emberek szabad mozgását korlátozó intézkedések és a karanténkötelezettség elrendelése a járvány terjedésének lelassítása és megfékezése céljából történt. Ezen védekezőmechanizmusok és biztonsági törekvések a gazdasági egységek működésére is hatást gyakoroltak (Minchenko & Demchuk, 2021). A válság az egyes iparági szektorokat eltérő módon befolyásolta, ennek ellenére számos vállalkozás döntött a bezárás mellett (Gigauri, 2021). A gazdasági recesszió miatt megnövekedett a leépítések száma, a vállalatok az alkalmazottak elbocsátására kényszerültek (Waris, 2021). Az állásvesztés és a munkaórák redukálása borzasztó mértékben megemelte az egzisztenciális problémákat (Weber, Hurley & Adascalitei, 2021). Pirohov és Tóth (2021) tanulmányában bemutatott eredményei azt tükrözik, hogy Magyarországon a kkv-szektort érintette leginkább negatívan a koronavírus okozta válsághelyzet. A pandémia következtében leterített gazdasági szektorokban a kereslet a mélybe zuhant, ami a foglalkoztatás csökkenését, ezzel párhuzamosan a munkanélküliség megugrását idézte elő (Pulay, 2020). A magyar vállalatok állékonyságának fenntartása és működésének megőrzése számított a legnagyobb kihívásnak. Az egészségügyi krízis feltűnően hatott a foglalkoztatottságra, ami az ideiglenes megoldásnak bizonyuló kényszerleállást, illetve az alkalmazottak elbocsátását vonta maga után (Böcskei & Kis, 2020). Ennek ellenére, azon iparágakban tevékenykedő vállalatokat, melyek számára biztosított volt a gyors digitális átállás, azaz a távmunka (home office) lehetősége, kisebb mértékű veszteség érte. A vállalati szférában, azon belül is a szolgáltatási szektorban tevékenykedők olyan megpróbáltatásokkal teli és kilátástalan helyzetbe kerültek, melynek kimenetele kiszámíthatatlan volt. Az online felületeken való részvétel és digitális helytállás túllendítette a vállalatok bizonyos részét a krízishelyzeten. Az állam által nyújtott bértámogatásokban és az adózási teherre irányuló hozzájárulásokban részesülők köre bővült (Bitter & Gavaldi, 2021). Mindezek ellenére a pandémia miatt a munkaerőpiac jelentős mértékben sérült és a vállalatok árbevételére is negatív hatással volt, ugyanis a lemorzsolódási arány magas. A magyar válságkezelési program a magasabb jövedelemmel rendelkező csoportok számára biztosítja a támogatások jelentős részét, ugyanis a hitelmoratóriumok vagy különféle támogatások kapcsán azon személyek érintettek, akik a pandémia előtt is magas jövedelmüknek köszönhetően, képesek voltak takarékoskodni és hiteleket finanszírozni (Köllő & Reizer, 2021).