Kőműves Zsolt Sándor, Dajnoki Krisztina, Pató Gáborné dr. Szűcs Beáta, Poór József, Szabó Katalin, Szabó-Szentgróti Gábor, Szabó Szilvia (szerk.)

Kilábalás – Újranyitás – Növekedés

Poszt-Covid-szindróma és bizonytalan helyzet menedzsment szempontjai


A járványkezelési feladatok az állomány szemszögéből

Az előbbi rövid ismertetőből is látszik, hogy az előzőkben bemutatott feladatok hosszabb-rövidebb időszakra több ezer főt érintettek közvetlenül tényleges közreműködésre. Mellette ki kell emelni, hogy saját munkakörükhöz kapcsolódó feladatokat addig mások pluszfeladatként látták el. Érdemben, ebben az időszakban sem csökkentek a külföldi és hazai fegyveres missziók, igénybevételek sem. Ezek mellett a katonacsaládokat ugyanúgy érintették az olyan – egyébként az összes állampolgárt érintő gondok –, mint a betegség kockázata, a család bezártsága, az online oktatás terhei, megbetegedés, halálozás, anyagi nehézségek stb. A Honvéd Szakszervezet 2021 januárjában egy rövid online kutatásban megkérdezte tagságát. A kutatás egyik része az említett terheket vizsgálta, rákérdezett arra, hogy mennyire érezték magukat nagyon fáradtnak. A következő diagram jól mutatja, hogy ez a speciálisan kondicionált állomány is megérezte a terhelések súlyát.

Kilábalás – Újranyitás – Növekedés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 594 061 5

A válságokból – okozza bármilyen természeti katasztrófa vagy szűklátókörű emberi cselekedetek sora – a kilábalás soha nem rutin feladat, nincs két egyforma bejárandó útvonal, ugyanakkor a cél legfontosabb jellemzője mégis azonos: a válság előtti állapothoz képest megerősödve jönni ki belőle. Gazdasági, társadalom rendszerek esetében ez nem pusztán azt jelenti, hogy a válságot túlélni képes, korábbi anyagi és szellemi értéktermelő folyamatokat még hatékonyabban legyünk képesek végezni, hanem azt is, hogy a megerősödés keretében történjen prevenció: lehetőleg ugyanez a helyzet ne ismétlődhessen meg, láthassuk előre és tudjuk megelőzni, illetve hatását radikálisan csökkenteni. Mindez azt jelenti, hogy a vezetés számára nincs egy az egyben másolható forgatókönyv. A menedzsmentnek egy adott szervezet esetében a helyi és regionális tényezők figyelembevételével kreatív, egyedi és hatékony megoldásokat kell kidolgoznia.

Ha fentiekben egyetértünk, joggal tehető fel a kérdés: miért van szükség olyan könyvre, amely egy konkrét válság és az azt követő kilábalási és növekedési pályára állási időszak menedzsment eszközeit mutatja be?

A válasz ugyanakkor egyértelmű: nem tudunk másból tanulni. Ha a változás- és válságmenedzsment irodalmát áttekintjük, látható, hogy nem tudunk mást tenni, mint rögzíteni a tényeket, elemezni a sikeresnek bizonyult stratégiákat és döntéseket éppúgy, mint a kudarcokat annak érdekében, hogy egy következő válság idején gazdagabb eszköztárból meríthessenek a menedzserek a megoldáskereső folyamataikban. Alkothatók elméleti modellek és sikeresnek tűnő ökölszabályok, mégis a vezetők szakmai kihívása és felelőssége, hogy azokat megfelelően adaptálják a konkrét helyzetben.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kilabalas-ujranyitas-novekedes//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave