Kőműves Zsolt Sándor, Dajnoki Krisztina, Pató Gáborné dr. Szűcs Beáta, Poór József, Szabó Katalin, Szabó-Szentgróti Gábor, Szabó Szilvia (szerk.)

Kilábalás – Újranyitás – Növekedés

Poszt-Covid-szindróma és bizonytalan helyzet menedzsment szempontjai


A 4 Évszak High-Tech Sportok Bázisa bemutatása

Idén lesz 13 éve, hogy a HSB tulajdonosai az első segway-ekkel elkezdték a túrák szervezését Mátrafüreden MátraSegway néven. 2010-ben már Mátra Túraként emlegették őket, 2011-ben Hegyi Sportok Bázisára változott a név, ami majd néhány évre rá – a normafai, a hévízi és balatonfüredi bázisok megnyitásával – High-Tech Sportok Bázisára módosult. 2016-ban megnyitották a 4 Évszak – Palóc Bistorantot, majd 2019-ben a 4 Évszak Hegyihotelt. 2020-ban az innovációiról közismert, mátrafüredi High-Tech Sportok Bázisa új arculattal áll a nagyközönség elé. A 4 Évszak márkanév alá rendezett turisztikai attrakció-család több, mint a korábbi egységek együttes megjelenítése. Az új brand-ernyő egy következő szint a közkedvelt HSB fejlesztése terén. 2020-ra teljesen letisztult az új brand, amely alá a 4 Évszak High-Tech Sportok Bázisa, a 4 Évszak Palóc Bistorant, a 4 Évszak Hegyihotel*** Mátraháza, a 4 Évszak Erdeihotel**** Mátrafüred és 4 Évszak Völgyhotel** Mátrafüred tartozik.

Kilábalás – Újranyitás – Növekedés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 594 061 5

A válságokból – okozza bármilyen természeti katasztrófa vagy szűklátókörű emberi cselekedetek sora – a kilábalás soha nem rutin feladat, nincs két egyforma bejárandó útvonal, ugyanakkor a cél legfontosabb jellemzője mégis azonos: a válság előtti állapothoz képest megerősödve jönni ki belőle. Gazdasági, társadalom rendszerek esetében ez nem pusztán azt jelenti, hogy a válságot túlélni képes, korábbi anyagi és szellemi értéktermelő folyamatokat még hatékonyabban legyünk képesek végezni, hanem azt is, hogy a megerősödés keretében történjen prevenció: lehetőleg ugyanez a helyzet ne ismétlődhessen meg, láthassuk előre és tudjuk megelőzni, illetve hatását radikálisan csökkenteni. Mindez azt jelenti, hogy a vezetés számára nincs egy az egyben másolható forgatókönyv. A menedzsmentnek egy adott szervezet esetében a helyi és regionális tényezők figyelembevételével kreatív, egyedi és hatékony megoldásokat kell kidolgoznia.

Ha fentiekben egyetértünk, joggal tehető fel a kérdés: miért van szükség olyan könyvre, amely egy konkrét válság és az azt követő kilábalási és növekedési pályára állási időszak menedzsment eszközeit mutatja be?

A válasz ugyanakkor egyértelmű: nem tudunk másból tanulni. Ha a változás- és válságmenedzsment irodalmát áttekintjük, látható, hogy nem tudunk mást tenni, mint rögzíteni a tényeket, elemezni a sikeresnek bizonyult stratégiákat és döntéseket éppúgy, mint a kudarcokat annak érdekében, hogy egy következő válság idején gazdagabb eszköztárból meríthessenek a menedzserek a megoldáskereső folyamataikban. Alkothatók elméleti modellek és sikeresnek tűnő ökölszabályok, mégis a vezetők szakmai kihívása és felelőssége, hogy azokat megfelelően adaptálják a konkrét helyzetben.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kilabalas-ujranyitas-novekedes//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave