Gräff József

LabVIEW bevezető mechatronikusoknak


10.–11.5. Szövegfájlok


LabVIEW bevezető mechatronikusoknak

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 867 6

A könyv az alapoktól az egyszerű mérésekig vezeti el az olvasót a LabVIEW használatában. Célja, hogy az olvasó ezt követően önállóan tudjon akár méréshez, akár szimulációhoz használható programot fejleszteni, és az eredményeket egyszerű grafikus eszközökkel (beleértve az animációt is) meg is tudja jeleníteni. Továbbá ezen ismeretek alapján már a program további (itt nem tárgyalt) tulajdonságait is feltudja fedezni, ki tudja használni.

Felépítésében, metodikájában egy egyetemi szemeszternek felel meg. Az általában 14 hetes oktatási időszakot 12 fejezetre osztja, helyet hagyva a számonkérésnek, és a szinte mindig bekövetkező óra elmaradásoknak (pirosbetűs ünnepnapok, egyéb szünetek).

Az első fejezetekben a nyelv alapjait ismerhetjük meg, a „változó” deklaráláson keresztül, a ciklusokig, elágazásokig, valamint az alpogramok (SubVI) elkészítéséig. Ezt követően külön fejezetekben foglalkozik például a fájlkezeléssel, a grafikával, és egyszerű szimulációs programok elkészítésével. Az utolsó szakaszban kitér a méltán népszerű Matlab programmal való kapcsolat megteremtésére, valamint egy egyszerű mérés megvalósítására is. Bonyolultabb, összetettebb feladatok elkészítéséhez ekkor még az egyéb (például matematikai) ismeretek nem állnak rendelkezésre, de az itt szerzett alapok felhasználásával később már önállóan tudják tudásukat továbbfejleszteni.

A szerző köszöni a lektor (Dr. Lipovszki György) gondos munkáját, hasznos javaslatait. Szintén köszönet illeti Bojtos Attilát a borítón látható kép elkészítését.

Hivatkozás: https://mersz.hu/graff-labview-bevezeto-mechatronikusoknak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave