Garbai László, Jasper Andor

Távhőellátás, hőszállítás


Változó tömegáramú távhőrendszerek hőközpontjai

A távhőrendszerre kapcsolódó hőközpontok kialakításánál ma már elsődleges szempont az egy épület – egy hőközpont elve. Megkezdődött és egyre nagyobb ütemben folyik a szolgáltatói hőközpontok kiváltása felhasználói/fogyasztói (másképpen: épületenkénti) hőközpontokkal. A fejlesztés energetikai előnyökkel jár, hiszen a négyvezetékes, leromlott állapotú, nagy átmérőjű csövek helyett kétvezetékes primer hálózat létesül, amelyben ugyan magasabb a szállított közeg hőmérséklete, de a jobb hőszigetelés és a kisebb átmérő összességében a vezetékrendszer hőveszteségét csökkenti. A hőközpont-kiváltás is eredményez energiamegtakarítást, egyrészt a hőcserélő és a szabályozás területén megvalósuló technológiaváltással (pl. a meglévő, elavult és rossz hatékonyságú, nagy külső hőleadó felülettel bíró hőcserélők helyett korszerű, kis hőveszteségű és kiváló hőátadású lemezes hőcserélők beépítése, elektronikus szabályozás megvalósítása), illetve annak révén, hogy a korábbi, több különböző adottságú épület együttes szabályozásából adódó elkerülhetetlen túlfűtés kiküszöbölhetővé válik. Ez nyilvánvaló, ugyanis a szolgáltatói hőközpontban a legkedvezőtlenebb épületre kell szabályozni a szekunder előremenő hőmérsékletet, így a többi épületnél túlfűtés fog jelentkezni.

Távhőellátás, hőszállítás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 866 9

A könyv áttekinti a távhőellátás, távhőszállítás tervezésének és üzemeltetésének teljes ismeretanyagát. Ismerteti az alapvető definíciókat, a műszaki, technológiai és jogi fogalmakat, a rendszerek felépítését, alkotóelemeit, típusait. Bemutatja a hőigények valószínűségi, kockázati elvű meghatározásának módszertanát, a hőveszteség-számítást, a távhőellátó hálózatok hidraulikai analízisének feladatait, a keringetés tervezését. Foglalkozik a vezetékrendszerek létesítésével, a hőközpontok típusaival, kapcsolásával és értékelésével, bemutatja a rendszerek komplex tervezésének és üzemeltetésének optimalizációját, szabályozását és a DDC-technikákat, a telemechanikai és informatikai elemeket. A könyv a felsőoktatásban tankönyvként szolgál, de egyben a tervezőmérnök számára is a legkorszerűbb ismeretanyagot közvetíti.

Hivatkozás: https://mersz.hu/garbai-jasper-tavhoellatas-hoszallitas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave