Faragó Tibor

Planetáris környezetünk veszélyeztetése és megmentése


A nagy fordulat: az „ózonlyuk” felfedezése

Másfél évtized telt el Crutzen „nitrogén–ózon” elméletének 1969-es közzététele után, illetve egy évtized a „freon–ózon” hipotézis felvetését – azaz Molina és Rowland Nature-ben közzétett tanulmányát – követően, amikor Joseph C. Farman, Brian G. Gardiner és Jonathan D. Shanklin 1984-ben ugyanahhoz a folyóirathoz benyújtotta írását az Antarktisz feletti „ózonlyukról”. A jelenség kimutatásával fontos bizonyítékot szolgáltattak az antropogén ózonréteg-károsítás létezéséről. A tanulmány 1985-ben jelent meg, és hatással volt arra, hogy konkrét beavatkozásokról folytatódjanak a nemzetközi egyeztetések a nem sokkal azelőtt elfogadott ózonvédelmi egyezmény csak feltételes és általános céljaihoz képest. Egy évtizeddel később, 1995-ben az ózonréteggel, annak veszélyeztetésével foglalkozó tudományos tevékenységük eredményeinek elismeréseként Paul J. Crutzen, Mario J. Molina és Sherwood F. Rowland kémiai Nobel-díjban részesültek.

Planetáris környezetünk veszélyeztetése és megmentése

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 875 1

A közös planetáris otthonunkra ható, az emberi tevékenységekből eredő környezetkárosító folyamatok az elmúlt egy évszázadnyi időszakban globális szintűvé váltak. A természeti környezetünkre gyakorolt kiterjedt hatásaink sorában a toxikus nehézfémek, a vegyi anyagok és hulladékok környezetszennyezésének, az ózonkárosító anyagok és az üvegházhatású gázok kibocsátásának következményei súlyosan érintik a jelenlegi és a jövő nemzedékek életét, életminőségét is. A kötet szerzője bemutatja e problémák felismerésének történetét, a nemzetközi tudományos és politikai együttműködés fejlődését, a különböző programokat és megállapodásokat, levonja a jövőre nézve is legfontosabbnak tartott tanulságokat.

Környezetünk veszélyeztetése az ipari forradalom kezdete óta jelentősen növekedett, de ahogyan ebből a kötetből is kitűnik, tudományos ismereteink bővülése és a nemzetközi együttműködés kibontakozása mentén lehetséges e veszélyes folyamat megállítása. Faragó Tibor évtizedek óta foglalkozik ezzel a témakörrel, számos nemzetközi együttműködésben is részt vett, így nemcsak a planetáris környezeti állapot alakulásának természeti törvényeit, hanem az arra ható emberi tevékenységek és szabályozásuk összetett folyamatait is részleteiben ismeri. A szerző már globális szinten kritikussá vált környezeti ügyekről szóló tartalmas és olvasmányos kötetét e témákkal ismerkedők és azokban már jártasabb olvasók mellett mindazoknak is ajánlhatom, akik jelenkorunk legfontosabb környezeti problémáinak értékelése és megoldási lehetőségei iránt érdeklődnek.(Bozó László akadémikus, MTA Földtudományok Osztály elnöke)

Hivatkozás: https://mersz.hu/farago-planetaris-kornyezetunk-veszelyeztetese-es-megmentese//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave