Az éghajlati rendszer állapota a történelmi idők során mindig változott, még ha nem is olyan tág határok között, mint a földtörténet addigi néhány milliárd éve alatt. A jégkorszakoknak vagy az azoknál sokkal rövidebb időtávú eljegesedési és köztes melegebb periódusoknak napjainkra már jól azonosított – geofizikai folyamatokkal, a Föld keringési jellemzőiben mutatkozó ciklusokkal kapcsolatos – természeti okai voltak. Az ezekhez képest néhány évszázadra, évtizedre vagy évre terjedő időszakok jóval kisebb mértékű éghajlati ingadozásai más okoknak vagy e környezeti rendszer belső folyamatai következményeinek tulajdoníthatók. A klíma változékonysága nyilvánvaló volt már a korai történelmi időkben, hiszen közvetlenül befolyásolta az emberek életét, de a jelenség területi és időbeli jellemzőinek, hatásainak részletes leírására, beható természettudományos vizsgálatára csak később került sor. A 19. század második felétől kezdődően mind gyakrabban felvetődött, hogy kell-e számítanunk a régmúltban történtekhez hasonló, nagyfokú változásokra. Soós Mihály a földtörténeti időszakokra utalva így fogalmazott: „Ily erőszakos átalakulások kétségkívül az éghajlati viszonyok általános jellegét is megváltoztatták, mi mellett közvetlen adatok hiányában a föld gyomrába zárt őslények maradványainak földrajzi elterjedése nyújt nyilvános bizonyítékot. Általános értelemben történik-e napjainkban e téren is változás? Azt a mienknél szerencsésebb utókor döntheti el.” [Soós, 1870] Közel négy évtizeddel később Róna Zsigmond hasonlóképpen vélekedett: „Az egyirányú éghajlatváltozáshoz komolyan majd csak akkor lehet meteorológiai bizonyítékot találni, ha egy-két száz évre terjedő homogén feljegyzésekkel rendelkezünk.” [Róna, 1909]