Mák Erzsébet (szerk.)

Tankonyhai gyakorlatok

A dietetika és védőnő szakos hallgatók számára


Lencselepény szezámmaggal

(A lencsét és az aszalt szilvát átválogatjuk, megmossuk, és előző este beáztatjuk.) Másnap annyi vízben, ami ellepi, puhára főzzük a lencsét. Ez idő alatt kimagozzuk és felaprítjuk az aszalt szilvát. A megtisztított vöröshagymát apróra vágjuk, és a szintén tisztított, zúzott fokhagymagerezdekkel együtt a főtt lencséhez tesszük. Amikor langyosra hűlt, hozzáütjük a tojást, ízesítjük a mustárral, borssal, fűszerpaprikával, korianderrel és sóval. Az egészet összeturmixoljuk. Ezután keverjük hozzá a kicsire darabolt aszalt szilvát, majd annyi zsemlemorzsát dolgozunk bele, amellyel egy jól formázható masszát kapunk. Ekkor gombócokat formázunk, amelyeket enyhén összelapítunk, mintha pogácsák lennének, és mindkét oldalukat szezámmagba nyomjuk. Mindkét oldalukat olajjal megkenve kiolajozott tepsibe tesszük, és megsütjük a sütőben.

Tankonyhai gyakorlatok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 883 6

Ez a könyv dietetikusok esetében az ételkészítési technológia és kolloidika alapozó tantárgyának gyakorlati képzéséhez, védőnők esetében a csecsemő- és gyermektáplálás elsajátításához szükséges munkafüzet. A tantárgyak célja az egészséges gyermek ill. ember számára javasolt hagyományos ételek korszerű elkészítési módjainak megismertetése.

Az alapfogások megtanulása érdekében zömmel egyszemélyes anyagkiszabással, a hallgató egyénileg vagy párban készíti el, tálalja és kóstolja az adott gyakorlat ételét. A gyakorlatra a következőképpen kell készülni: meg kell tanulni a főzésre kerülő ételek anyagkiszabásait, készítési módjait. Ahol van, ki kell számolni a tápanyagtartalmakat és megoldani az egyéb feladatokat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/mak-tankonyhai-gyakorlatok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave