Michalkó Gábor

A turizmus esszenciája

Bővített kiadás


Szolidaritásban utazók

Az együttérzés, a másik (a mások) nehézségeiben, szenvedéseiben való kollektív osztozás a zsidó-keresztény kultúrkör alfája és ómegája. Egy adott közösség az empatikus érzelmek tevőlegessé válásával enyhíthet az érintettek megpróbáltatásain, gyötrelmein. A hiten alapuló társadalmi csoportok leginkább imádkozással, lélekerősítő üzenetek küldésével, adománygyűjtéssel, zarándoklatokkal, karitatív tevékenységgel fejezik ki támogatásukat. A szekuralizáció okozta folyamatok ellenére a szolidaritás napjainkban is jelentős társadalmi értékként, az együttélést biztosító kohéziós erőként, a civilizáció tartóoszlopaként értelmezhető. Az önkéntesség a szolidaritás kinyilvánításának egyik eklatáns megtestesülése, össztársadalmi fontosságát támasztja alá, hogy az ENSZ 2001-et az Önkéntesség Nemzetközi Évének nyilvánította, amellyel a szabad akaratból, szabadidőben vállalt, mindennemű ellentételezés nélküli segítségnyújtás kultúráját és értékét kívánta tovább erősíteni.

A turizmus esszenciája

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 868 3

„A turizmus esszenciája” című kiadvány azoknak a folyamatoknak és jelenségeknek az összefüggéseit kívánja az olvasóközönség elé tárni, amelyek a turizmusipar másfélszázados fejlődéstörténetének legújabb szakasza, a totális turizmus kialakulásához vezettek. A szerkesztésével, stílusával, dizájnjával, de leginkább mondanivalójával az akadémiai szféra és a praxis érintettjeit egyaránt megszólítani óhajtó könyv egyrészt elősegíti a korszerű ismeretek feldolgozását, másrészt képes a turizmus transzdiszciplináris értelmezésének megkedveltetésére. A kiadvány 12 fejezetben 48 témakört tárgyal, amelyek kiegészítik, megújítják a jelenlegi ismereteket, továbbá terjedelmüknek köszönhetően lehetőséget teremtenek arra, hogy az olvasó tevőlegesen is részt vegyen a tárgyaltak elmélyültebb feldolgozásában. A geográfus, turizmuskutató szerző saját készítésű fényképfelvételei egyszerre teszik hitelessé és élményszerűbbé a mondanivalót.

Hivatkozás: https://mersz.hu/michalko-a-turizmus-esszenciaja-uj//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave