Cserháti Gabriella

Projektmenedzsment a K+F+I térben


A projektcsapat jellemzői

A projekt ideiglenes jellegéből adódóan a projektcsapat is csak átmenetileg létezik; az adott projekt megvalósítására jön létre és a projekt zárását követően felbomlik. A projektcsapat azon személyek csoportja, akik együtt dolgoznak, és egyúttal felelősséget is vállalnak a projektben vállalt célok teljesítéséért (Verzuh, 2005). A projektcsapatot a projekt előkészítésébe és a feladatok teljesítésébe bevont munkatársak alkotják, akiknek munkáját a projektvezető koordinálja és irányítja. A projekt sikere szempontjából alapvető kérdés, hogy sikerül-e jó szakemberekből álló, hatékony, együttműködő és eredményes csapatot összeállítani. A projektcsapat szervezésének és menedzsmentjének folyamatait a PMBoK projekt emberierőforrás-menedzsment területnek nevezi (PMI, 2006). Az emberierőforrás-menedzsment a szervezet és a munkatársak közötti viszony kezelését foglalja magába, amelynek célja biztosítani a szervezet megfelelő munkaerővel történő ellátását, valamint kezelni és szabályozni a szervezet és munkatársai közötti viszonyt (Karoliny & Poór, 2017). Projektkörnyezetben az emberierőforrás-kezelésnek speciális kihívásokkal kell megküzdenie. Ilyen kihívások az ideiglenes munkafeladat, a dinamikusan változó munkakörnyezet, a párhuzamos projektekben és eltérő szerepekben való részvételből fakadó szerepkonfliktusok és a különböző projektek által igényelt széles körű kompetenciák (Huemann, Keegan & Turner, 2007).

Projektmenedzsment a K+F+I térben

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 888 1

Az innovatív ötletek, kezdeményezések sikeressége azon múlik, miként tudjuk realizálni az elképzelést, megvalósítani azt, amit megálmodtunk. A kötet ebben nyújt hathatós támogatást a gyakorlati szakemberek, egyetemi hallgatók és minden érdeklődő számára.

A könyv a projektmenedzsment legfontosabb témaköreinek és eszköztárának ismertetésén túl bemutatja az egyes témakörök innovációs és kutatás-fejlesztési projektek szempontjából fontos vonatkozásait, sajátosságait; valamint rávilágít a megfelelő projektmenedzsment-eszközök kiválasztását segítő szempontokra a tágabb kontextus jellemzőit figyelembe véve. Az egyes témakörök kapcsán vállalati szakemberek közreműködésével összeállított esetpéldák szolgálják a projektmenedzsment-eszközök innovációs kontextusban történő alkalmazási készségének fejlesztését. Ezzel együtt az ismeretek elsajátításán és az alkalmazási készség fejlesztésén túl olyan szemléletmód is kialakul az olvasóban, amely elősegíti a projektvezetési eszköztár hatékony alkalmazását K+F+I projektek terén.

Hivatkozás: https://mersz.hu/cserhati-projektmenedzsment-a-kfi-terben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave