13.6. Város és erdő

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ennek a fejezetnek a középpontjában a hantik lakóhelye áll: azok a színterek, ahol a tromagani hanti rénpásztorok mindennapjai zajlanak, a nyugat-szibériai Kogalim városának környékén, ahol a kutatásaimat is végeztem. Hogy az olvasó megérthesse a kutatás körülményeit, betekintést nyújtok a városi és az erdei életmódba, valamint a központi települések, Russzkinszkaja és Trom-Agan, illetve az egész terület szerepébe. Fontosnak tartom bemutatni azt a nézőpontot, mellyel a hagyományos szálláshelyek lakói szemlélik a várost és a városlakók viselkedését. Ez a gondolkodásmód és a városnak a saját értékrendbe való integrációja az, ami meghatározza az erdei, hagyományos szálláshelyek lakóinak viselkedését a városlakókkal szemben, valamint a városban való viselkedést is. A tudat, hogy ez az értékrend viszonylagos és nézőpontfüggő, s hogy a látásmódjuk gyökeresen különbözik a városlakókétól, egyfajta perspektivizmusnak nevezhető, melyet más őslakos csoportok esetében általában a vallási elképzelésekkel kapcsolatban szokás emlegetni.1
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave