Fontos, hogy annak a területnek a kezdetét jelöljék, ahol a hantik laknak. Egy esetben, úton J. K. A. szálláshelye felé, egy saját készítésű táblát láttam: „Vigyázat, szelíd rénszarvasok!” Más esetekben drasztikusabb intézkedések kellettek, hogy megakadályozzák a rénszarvastartók területének használatát. A kőolajcégek például a Kecsimov, Szopocsin és Jermakov családok szálláshelyeinek bejárata előtt sorompókat építettek, melyek le vannak lakatolva. De még a kapubejárótól jobbra és balra kiásott árkok sem akadályozzák meg azt, hogy a városlakók vagy az olajosok hanti területeken töltsék a szabadidejüket. A rénszarvastartók területét nyáron csónakkal vagy terepjáróval, télen motorosszánnal lehet elérni, akár a kijárt utakat elkerülve. És a hatalommal bíróknak, legyenek akár orvvadászok vagy vezetők, helikopterek, terepjárók és kétéltű járművek állnak rendelkezésre, hogy a tajga vagy az erdős tundra bármely területét elérhessék. A Kogalim környéki réntartók, akiket meglátogattam, az elmúlt években kezdték el a tényleges, fizikai kerítések építését. Egyre inkább és egyre gyakrabban kerítik be rénszarvaslegelőiket. Ez elsősorban azt a célt szolgálja, hogy megakadályozzák a rénszarvasokat, hogy átkóboroljanak az olajmezőkre, és ott elpusztuljanak. Ezek a kerítések azonban látható határai is a rénszarvastenyésztők hagyományos szálláshelyeinek. A rénszarvaslegelők bekerítése kétélű fegyver, hiszen a rénszarvastartók attól tartanak, hogy a földhasználati jogukat valamikor majd erre a bekerített területre korlátozzák, és a bekerítetelen vadász- és halászterületeiket, tartalék legelőiket elveszíthetik.

Ahhoz, hogy elérhessük a tényleges szálláshelyet, a házat, a legtöbb esetben még egy földrajzi akadállyal is meg kell küzdeni. A szálláshelyek a folyók vagy tavak túloldalán találhatók, távol a geológusok vagy kőolajcégek által épített utaktól. Mégis megnőtt a szálláshelyeken a külső látogatók gyakorisága. Pár évvel ezelőtt a kőolajcégek megbízottjaikat még helikopterekkel vitették az erdei szálláshelyekre. Ők a kárpótlásokról helyben tárgyaltak a lakókkal, és nem feltétlenül tiszta eszközökkel (például alkohol, fenyegetések és ígéretek bevetésével) beszélték rá őket arra, hogy hozzájáruljanak a kőolaj-kitermelés új objektumainak építéséhez lakóházaik közelében. Manapság az ilyen ügyek miatt a rénszarvastartók maguk mennek be Kogalimba. Mindenekelőtt a nem őslakos városi ismerősök, akikkel a rénszarvastartók bizalmas kapcsolatokat ápolnak, de újságírók, állatorvosok vagy a bűnüldöző szervek azok, akik a hagyományos szálláshelyeket látogatják. Pontosan ezért találhatók J. I. S. szálláshelyén a lakóházak közvetlen közelében is különböző feliratos bádogtáblák jól láthatóan a fákra aggatva. Egy a dohányzást tiltotta, egy másik a fürdést abban a tóban, amelyből a család az ivóvizét veszi. A harmadik egy „parkolót” jelölt ki, a negyedik az átjárást tiltotta. Ahogy készítőjük magyarázta, ezek a táblák mutatják a tudatlan látogatóknak, hogyan kell ott viselkedni. A városlakók nem ismerik azt a rendet, amit minden őslakos tisztel, így azt a városban is elfogadott módon mutatják meg nekik. A határt táblák, kerítések, sorompók és árkok jelölik, melyek csak az elmúlt évtizedekben jelentek meg az erdőkben. Ugyanúgy, mint a gátak, betonlapok és homokos területek, melyek a geológusoknak és a kőolajnak köszönhetők.