Azzal, hogy Nyugat-Szibéria lett Oroszország legfontosabb kőolaj- és földgázlelőhelye, teljesen megváltoztak a terület demográfiai, települési viszonyai. Szibériában 1955 és 1975 között 800 új város született. Az újonnan betelepülő, városi lakosság száma és a teljes lakossághoz viszonyított aránya folyamatosan és exponenciálisan nőtt. A hantik többsége által lakott Hanti–Manysi Autonóm Körzet – Jugra lakossága az 1960-as évektől kezdve minden tíz évben másfélszeresére, duplájára duzzadt, ami itt is elsősorban a városok lakosságának rohamos növekedését jelentette.

Ma már a hantik és a manysik túlnyomó többsége is beköltözött a városokba, városias településekre. Ennek egyik oka a modern városi élet szívóhatása. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy a városba telepedés nem egészen önkéntes folyamat, és sosem volt az. Jelentős adminisztratív nyomás nehezedett rájuk, ami a letelepedés, majd a centralizáció irányába hatott, és az is vitathatatlan, hogy az olajbányászat és az iparosítás valójában konkurens a tradicionális életformával. Szibéria gyéren lakott területeire az iparosodásnak köszönhetően kis- és nagyvárosok sűrű szövete telepedett, tehát valójában nem az őslakosok mentek a városba, hanem a város ment az őslakosokhoz.

A gazdasági következmények kapcsán elsősorban az őslakosok és az olajbányász cégek kapcsolatrendszerét érdemes kiemelni. Oroszországban nem teljesen kidolgozottak a föld, az erőforrások tulajdonlásával és az őslakosok jogállásával kapcsolatos jogok, általában csak kerettörvények szabályozzák, amelyeket az egyes közigazgatási egységek alkalmaznak a maguk területére érvényesen. Ezért meglehetősen nagy a területi változatosság a cégek és az őslakosok kapcsolatában. A Hanti–Manysi Autonóm Körzetben 1992-ben rendezték a nemzetségi vadászterületek kérdését, és formálisan rögzítették a helyiek földhasználati jogát. Ezek szerint az olajbányász cégeknek a helyiek beleegyezését kell bírniuk a feltáró kutatások megkezdéséhez, majd területi népszavazásnak kell döntenie a kitermelhetőségről. A konkrét területen meg kell szerezni a földtulajdonos beleegyezését is, sőt környezetvédelmi jóváhagyással is kell rendelkezniük. A helyiek érdekeinek védelmében egyértelmű gazdasági megállapodást kell kötni a kártérítés formájáról, mértékéről.

A jogi helyzet egyértelműnek és kedvezőnek tűnt a hantik szempontjából, a gyakorlat azonban egészen máshogy működött. A helyi adminisztráció az őslakosok mindenfajta beleegyezése nélkül utalt ki területeket az olajbányász cégeknek, amelyek rendszeresen szabálytalan gazdasági megállapodásokat kötöttek. Ráadásul a megkötött, esetenként a helyieknek is kedvező megállapodásokat alig teljesítették: a kompenzáció első évi részletei után leálltak a folyósításával, illetve a szerződések újabb és újabb meghosszabbításához, módosításához kötötték a kifizetését. Ráadásul, ha az olajbányász cégeknek nem sikerült megállapodniuk a helyiekkel, akkor azok aláírása nélkül is megtörténtek a feltárások, csak a helyieknek semmi hasznuk nem lett belőle. Bízva erőfölényükben, ezzel nyíltan meg is fenyegették a helyieket, azt sugallva, hogy a választási lehetőségük mindössze annyi, hogy kapnak-e egyáltalán valamelyes kárpótlást. Bár a cégek haszna óriási volt, és a helyiek kártérítése elenyésző összeg lett volna, nem gyakorolt volna komoly hatást a cég nyereségességére, mégsem törekedtek a szerződések betartására, sőt, megpróbáltak kibújni a kötelezettségek alól. Emellett a helyi adminisztratív területek vezetése is abban volt érdekelt, hogy az olajbányászat folyamatosan fejlődjön, hiszen a kárpótlásban egyre inkább az úgynevezett kanadai modellt kezdték el alkalmazni, ami azt jelenti, hogy a kártérítést szociális fejlesztésekben folyatták vissza az adott területre, nem konkrét családoknak, egyéneknek. Az iskolák és a falusi házak építése, az autóútrendszer fejlesztése a hantik számára szinte semmit nem jelentett, sőt esetenként kifejezetten negatív hatással volt: az autóutak gyakran értékes vadászterületeken haladtak keresztül, tönkretéve őket.

Az olajbányászat szükségszerűen átalakította a hanti társadalomszerkezetet is. Az olajbányászathoz és a tradicionális élethez való eltérő viszonyulásnak, illetve a vagyoni különbségek növekedésének hatására növekedett a szakadék a hanti társadalmi rétegeken belül. Megváltoztak a helyi lakosság fogyasztási szokásai is. Egyrészt kialakult egy olyan „újhanti” réteg, amely egyértelműen a fogyasztói társadalom érdekeltje, annak haszonélvezője. Másrészt szinte minden áruvá vált, ami korábban nem lehetett volna az. Ilyen elsősorban a föld, amely az olajbányász cégekkel folytatott gazdasági viták, szerződések elsődleges tárgya, amit adni-venni lehet. Korábban a helyi jogrend szerint a föld elidegeníthetetlen volt a hantiktól, közösségi tulajdonban és közös használatban volt, újabban azonban egyértelműen magántulajdonná vált.

Szükséges kiemelni azt is, hogy az olajbányászat okozta szennyeződések hatására jelentősen romlott a helyi lakosság egészségi állapota is. Ennél talán még fontosabb az, hogy a hagyományos életforma feladása, a marginalizáció jelentősen károsította az őslakosok lelki egészségét is, aminek következményei meghatározzák a hantik és a manysik életét. A statisztikák szerint az északi területek előkelő helyen állnak Oroszországban a regisztrált alkoholisták számában, hiszen adataik az országos adatok 12–20-szorosát mutatják, és különösen nagy az eltérés a nők tekintetében. Messze az országos adatok fölött állnak az északi területek halandósági mutatói is. Itt ugyanis a kétezres évek elején általában a második leggyakoribb halálok az úgynevezett szerencsétlenség volt, amelynek kategóriája magában foglalta a mérgezéseket, a baleseteket, a gyilkosságokat és az öngyilkosságokat is. Az északi területeken az efféle erőszakos halálesetek aránya az országos 11%-kal szemben 30% volt. A Berjozovói járás adatai különösen kiugrók: itt a kétezres évek elején a férfiak között 55,9%, a nők között 32,1% volt az erőszakos halálesetek száma, ezen belül a hatóságok által bizonyítottan az alkohol hatására bekövetkezett erőszakos halálozások aránya 10,6% a férfiak, és 9,8% a nők között. Különösen árulkodók ezek az adatok akkor, ha a járás adatain belül úgy is differenciálunk, hogy különválasztjuk az ott élő őslakosok adatait a nem őslakosokétól. Így azt az eredményt kapjuk, hogy az őslakosok között a férfiaknál 33,6%, a nőknél 11,2% a bizonyosan az alkohol hatására bekövetkezett erőszakos halálesetek száma, míg a nem őslakosok között ez „csak” 5,3% és 0,5%. Az öngyilkossági hajlandóság az északi területen az országos átlag három-négyszerese. Mindezek hatására az itt várható életkor 10–15 évvel alacsonyabb, mint Oroszországban általában, a férfiak átlagosan körülbelül 45, a nők pedig 55 éves korukig élnek.

Az őslakosok kultúrájára is komoly hatást gyakorolt az olajbányászat. Mint említettük, a hantiknak és a manysiknak sok helyütt fel kellett adniuk az úgynevezett hagyományos vadászterületeiket. Ez egyértelműen marginalizációhoz, lumpenizációhoz vezetett. A tradicionális gazdálkodási módok eltartóképessége is rohamosan csökkent a környezetpusztulás, valamint az állami kereskedelmi rendszer széthullása és az új rendszer kiépülésének elmaradása miatt. Komoly változás még a motorizáció is, ami ugyanakkor a helyi gazdaság kiszolgáltatottságát növeli. A korábbi lakóhelyek elhagyása a helyi védőszellemek kultuszát is befolyásolta, hiszen az áttelepülés az istenségtől való elszakadást is magával hozta, megszűnt a helyiek lokális beágyazottsága, összeomlott a szakrális táj. Ezt a tendenciát tovább erősítette az is, hogy az olajosok gyakran feldúlták a szent helyeket, kirabolták, felismerhetetlenné tették, semmibe vették őket. A szent helyek gyakori eldózerolásának oka, hogy rendszerint magaslatokon helyezkedtek el, és éppen ezeket a magaslatokat volt a legkönnyebb elhordani az útépítésekre alapnak, töltésnek.

A kőolajbányászat fent röviden felsorolt következményei az őslakosok ideológiájára is hatottak. Ez egyrészt növelte a hantik és az oroszok éles szembeállításán alapuló gondolkodást, és felerősített korábban is meglévő revitalizációs gondolatokat. Ezekben a revitalista elképzelésekben egyre több nativista1 felhang bukkant fel. Főleg a kilencvenes években erősek voltak az apokaliptikus elképzelések is, amelyek szerint a világ egyértelműen, számtalan jellel igazolhatóan a totális katasztrófa felé halad. Ezeknek a világvége-történeteknek vissza-visszatérő eleme volt, hogy a jelen rendszer bukása az oroszok eltűnését és a hanti világ visszatérését fogja eredményezni. Másrészt a revitalizáció mellett egyre erősödik Nyugat-Szibériában az újprotestáns egyházak szerepe is. Ezek előretörésének elsődleges oka az, hogy képesek kárpótolni híveiket a társadalom korábbi szövetének szétfesléséért, hiszen új társadalmi beágyazottságot kínálnak nekik.

Az olajbányászat tehát gyökeresen átalakította az obi-ugor nyelvű népek életét. Míg az orosz és szovjet gyarmatosítás korai korszakai – azok minden vitathatatlan hatásával együtt is – lehetővé tették azt, hogy az őslakos népek tradicionális életmódjukat relatíve sikeresen megőrizzék, addig az a jelenben is tartó folyamat, melynek során a nemzetgazdaság birtokba vette a régiót, gyökeresen megváltoztatta az obi-ugorok lehetőségeit és stratégiáit.