De vajon miért nem adhat a fenti kérdéseknek legalább egyikére választ a történeti-összehasonlító nyelvtudomány? Miért nem lehet a ma ismert nyelvek, illetve a valaha ismert nyelvek alapján legalább azt megállapítani, hogy azok közös ősre vezethetők-e vissza? A probléma gyökere épp a nyelv maga, pontosabban annak egy alapvető tulajdonsága: az, hogy folyamatosan változik. Ráadásul egészen máshogy változik, mint az ember biológiailag öröklődő tulajdonságai. A csecsemő akkor is a szülei genetikai tulajdonságait hordozza és adja tovább, ha kiszakad a családjából, ezek az egyedi, de öröklött tulajdonságai a zigóta megjelenésétől kezdve változatlanok. Emberi genetikai „csomagjának” köszönheti azt is, hogy kisgyermekkorában képes bármilyen nyelvet megtanulni, maga az anyanyelv-elsajátítás azonban már egy tanulási folyamat eredménye. Ennek során egyrészt szavakat tanul, másrészt a nyelvi képességére támaszkodva felépít egy szabályrendszert, ennek alapján tud mondatokat alkotni. Ez az egyedenként történő újratanulás már önmagában magyarázatot adhatna arra, miért változik a nyelv folyamatosan: azért, mert semmi nem predesztinálja arra, hogy a kisgyerek a körülötte beszélt nyelv vagy nyelvek alapján egészen pontosan ugyanolyan szókincset és szabályrendszert építsen fel, mint a szülei, vagy mint bárki más a környezetében. Könyvünk első nagyobb egységében még számos helyen kitérünk majd arra, milyen tényezők milyen típusú nyelvi változásokat válthatnak ki. 

 

 

 

Amint a 2.1. táblázat mutatja, nemcsak az emberi nyelv(ek) kialakulásához képest, de még a feltételezhető alapnyelvekhez képest is elég nagy időbeli űr tátong a legtöbb nyelvcsalád esetében a rögzített emlékek és az alapnyelvek között. Ez azt jelenti, hogy a közös ős, az alapnyelv csak közvetett bizonyítékok segítségével, következtetések útján ismerhető meg. Összehasonlíthatjuk nyelvek szókészletét, és megállapíthatjuk belőlük, hogy mely szavak származnak közös ősből, és melyek kerültek bele később az egyes nyelvek szókészletébe. Összehasonlíthatjuk a toldalékokat és a mondattani szabályokat is ugyanilyen szempontból. De a közös ős megismerése csak töredékes lehet, hiszen minél régibb a közös ős, annál több elem cserélődött le a leánynyelvek szókészletében, annál több toldalék tűnt el és adta át a helyét valami újabb elemnek, annál több mondattani szabály módosult. Így el kell fogadnunk az alapnyelvek megismerésének korlátait: írásos emlékek hiányában ezeket sohasem fogjuk tudni a maguk teljességében feltárni. Tehát amikor arról olvasunk majd, hogy hány darab szót vagy hány különböző toldalékot sikerült kikövetkeztetni az uráli alapnyelvre, az semmiképpen nem jelenti azt, hogy ténylegesen annyi szó és toldalék volt – ez mindössze annyit mutat, hogy mennyit tudunk ebből a közös ősből a leánynyelvek adatai alapján megismerni. Az alapnyelvek feltehetően semmivel sem voltak korlátozottabb kommunikációs eszközök (azaz primitívebb nyelvek), mint a mai nyelvek – a megismerés lehetősége az, ami korlátozott.