23.2. Hogyan mentem el vadászni

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Azon a nyáron, amikor vadlúdfiókáink voltak otthon, az unokatestvérem, Jura megtanított puskából lőni. „Na, igen – gondoltam. Puskával lőni már tudok, ideje elmennem vadászni.” Felvettem a vállamra a fegyvert, az övemre erősítettem az unokatestvérem tölténytartóját, és elindultam a legközelebbi tó irányába. A szálláshelyünk mellett is volt egy tó, de ahol emberek élnek, oda nem szállnak le a vadkacsák, és rénszarvasaink is voltak, nem akartam azokat sem megijeszteni.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Megyek. Felmentem az egyik tó partjára, és egy bucka mögül hirtelen egy kacsa tűnt fel. Lekaptam a fegyvert a vállamról, a patront már indulás előtt belekészítettem, rátettem az ujjam a ravaszra, és megcéloztam a kacsát. Legmagasabb istennőnk, védelmezőnk! Milyen jó, hogy nem húztam meg a ravaszt! Látom ám, hogy a felnőtt kacsamama után hosszú libasorban aranyos kiskacsák úsznak, mintha egy szálra lennének felfűzve, úgy követik az anyjukat. Csendesen a földre tettem a fegyvert, vigyáztam, hogy még a vad rozmaringot se érintsem meg. Nézem a kiskacsákat, örül a szemem és a szívem, hogy milyen gyönyörű a természet. Melegen süt a nap, könnyű szellő fújdogál, szinte kegyelem van a lelkemben!

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Amikor a kacsák már távolabb úsztak a parttól, fogtam a puskámat, és elindultam a szálláshely felé. Hát, így mentem azon a napon vadászni. Ezután sem madarakra, sem állatokra soha nem emeltem fegyvert.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave