Gugán Katalin (főszerk.), Kerezsi Ágnes, Kubínyi Kata (szerk.): Hanti hadak, manysi mesék: kalauz legközelebbi nyelvrokonainkhoz
›
Mi fán terem a nyelvrokon?
›
4. A legkisebb is számít, sőt! Dióhéjban a hangváltozásokról
›
4.6. Végül, de nem utolsósorban: a hányatott sorsú szó végi hangokról

4.6. Végül, de nem utolsósorban: a hányatott sorsú szó végi hangokról

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ha a magyar vagy az egyéb uráli nyelvek hangtörténetét kutatjuk, a szó végi hangok külön figyelmet érdemelnek, mert egyes hangok máshogy fejlődtek a szavak végén, mint a szavak elején. Ha röviden kellene összegeznünk, hogy az uráli, finnugor vagy ugor alapnyelvi szó végi magánhangzókkal mi történt a magyarban, mondhatnánk mindössze annyit, hogy mind lekoptak. De érdemes erről kicsit részletesebben is beszélni, mert a változás valójában nem ilyen egyszerű, és sok mindent tudunk arról mondani, hogy az egyes hangok hogyan és mikor is koptak le.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Érdemes hangsúlyozni, hogy a szó végi hangok lekopása, amit görög szóval apokopénak (magyarosan apokópának) szokás nevezni, gyakori jelenség a világ nyelveiben. Láthatjuk például, hogy a mai újlatin nyelvekben a szavak rövidebbek, mint a latinban, pl. francia cent, latin centum ’száz’. Hasonló jelenséget számos más nyelvből is ki lehet mutatni, például a kelta nyelvekben is látjuk, hogy a mai, de már a középkori kelta nyelvekben is rövidebbek a szavak, mint az ókorból szórványosan fennmaradt kelta nyelvemlékekben (pl. breton kant ’száz’, keltibér1 kantom ’ua.’), és a germán nyelvekben szintén ismerünk hasonló jelenségeket, pl. az angol king ’király’ szóról a történeti-összehasonlító módszer alapján tudhatjuk, hogy a germán alapnyelvi *kuningaz alakra megy vissza.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Annak okát, hogy a szó végi hangok gyakran lekopnak, abban kereshetjük, hogy a nyelvek beszélői általában egyszerűségére törekszenek, és nyilván egyszerűbb rövidebb, mint hosszabb szavakat ejteni – s azért egyszerűsítheti a beszélő a szóvégeket, mert a hallgató a szó elejéből (valamint a mondatkörnyezetből) viszonylag könnyen ki tudja következtetni a szó végét akkor is, ha abból hiányzik valami. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy bár az apokópa gyakori jelenség, nem minden nyelvre jellemző az utolsó szótag egyszerűsödése: például az újgörög nyelvben a szavak nemigen rövidültek a több mint kétezer évvel ezelőtti ógöröghöz képest.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

4.5. ábra. Ennyiből is tudjuk, hogy ez egy macs
Fotó: Dömötör Adrienne, Budapest, 2010
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az uráli és a finnugor alapnyelvben a főhangsúly mindig az első szótagon volt (mint a mai magyar nyelvben és a legtöbb rokon nyelvben még mindig), az utolsó szótag pedig hangsúlytalan volt, és sokszor lekopott. Ilyen lekopás számos uráli nyelvben történt, a magyaron kívül a másik két ugor nyelvben (a manysiban és a hantiban), a permi nyelvekben (a komiban és az udmurtban), és bizonyos hangtani környezetben a mariban, a mordvin nyelvekben és egyes balti finn nyelvekben (pl. az észtben) is történtek hasonló változások. Itt érdemes hangsúlyozni, hogy a szó végi hangok változása ugyanúgy szabályosan történt, mint az első szótagi hangoké, csak ebben a pozícióban másmilyen volt a fejlődésük.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az uráli és a finnugor alapnyelv szavai a mai tudásunk szerint magánhangzóra végződtek, és általában két szótagúak voltak. Két különböző tőtípust szokás rekonstruálni: az egyiknek egy alsó nyelvállású magánhangzó volt a végén (*-a vagy *-ä, a magánhangzó-harmóniától függően), a másik pedig egy zártabb magánhangzóra végződött (ezt hagyományosan *-e-ként szokták rekonstruálni, bár ennek a magánhangzónak a pontos minőségéről a mai napig vitatkoznak a kutatók). A mai magyarban mind a két típus végül egy szótagú lett, azaz a szó végi magánhangzók szabályosan lekoptak.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az uráli, finnugor, illetve az ugor alapnyelvben voltak hosszabb, három szótagú szavak is, bár kevesebb ilyen szót tudunk rekonstruálni. A három szótagú szavak nagy része valószínűleg képzett szó volt, de talán nem mindegyik – mivel az uráli, illetve a finnugor alapnyelv szóképzéstanát csak részben ismerjük, csak részben tudjuk rekonstruálni, és emiatt nem mindig egyértelmű, hogy egy-egy rekonstruált szó tartalmaz-e képzőt vagy nem.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A két és három szótagú szavakon kívül néhány egy szótagú szót is tudunk rekonstruálni az uráli és a finnugor alapnyelvre: a névmások többsége ilyen volt. Ezek a szavak a többi tőtípussal szemben a magyarban is ugyanúgy egy szótagúak maradtak, nem kopott le belőlük semmi: például az olyan személyes névmások, mint te, ti, vagy a kérdő névmások, mint ki, mi, az alapnyelvben is hasonlóképpen egy szótagúak voltak.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ahogy a fentebb említett néhány példából látszik, az uráli és a finnugor alapnyelvi szavak hangtani szerkezetének rekonstruálásában egyes rokon nyelvek nagy segítségünkre vannak. A balti finn nyelvek, a számi nyelvek és egyes szamojéd nyelvek a szó végi hangokat a legtöbb esetben megőrizték, és bár a számiban a minőségük erősen változott, az eltérő alapnyelvi szó végi magánhangzók szabályosan eltérő folytatást mutatnak (vö. pl. finn kala ~ északi számi guolli – magyar hal, finn pesä ~ északi számi beassi – magyar fészek, finn käsi ~ északi számi giehta – magyar kéz, finn veri ~ északi számi varra – magyar vér). De azt is érdemes tudni, hogy azokban a nyelvekben, amelyek elveszítették a szó végi magánhangzókat, sokszor megmaradtak különböző nyomai ezeknek a régi hangoknak. Ilyen nyomnak tekinthető például a magyarban az, hogy az alapnyelvi eredetű szavakban bizonyos ősi, egyelemű ragok előtt felbukkan a ma már kötőhangzónak tekintett ősi, eredetileg szó végi magánhangzó (víz : vizet, kéz : kezet, út : utat, hal : halat).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az, hogy az uráli és a finnugor alapnyelvre a mostani tudásunk szerint csak magánhangzóra végződő szótöveket tudunk rekonstruálni (ebben minden kutató egyetért akkor is, ha a szó végi magánhangzók minőségéről eltérőek a vélekedések), nem jelenti azt, hogy a ragozott alakok esetében is okvetlenül ez lett volna a helyzet: több olyan szóalakot is rekonstruálhatunk, amely mássalhangzóval végződött (például *kala ’hal’, de *kalan ’halnak’, birtokos eset). A magánhangzóra végződő ragoknál viszont ugyanolyan lekopást látunk, mint az abszolút szóvégen: pl. a magyar -on/-en /-ön egy olyan uráli lokatívuszragra vezethető vissza, amely biztosan magánhangzó végződésű volt (ezt tükrözi pl. a finn -na, -nä esszívusz-, eredetileg lokatívuszrag vagy a fentebb látott nyenyec ŋilna ’alatt’ névutó -na végződése).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az ugor nyelvek közös vonása, hogy ezek mindegyikében eltűntek a szó végi magánhangzók: vö. magyar hal, északi (szoszvai) manysi χūl, keleti (szurguti) hanti kul – finn kala, északi számi guolli, nganaszan kole. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy ez nem közös ugor innováció, mivel a legrégebbi magyar írásos emlékekben találunk olyan ősi, uráli/finnugor/ugor eredetű szavakat, amelyek még őrizték a szó végi magánhangzót: pl. hodu ’had’, utu ’út’ a 11. századi Tihanyi alapítólevélben. Hasonlóképpen a legrégebbi manysi adatokban is találunk két szótagú szavakat (pl. „ómanysi” амба [amba], mai északi manysi āmp ’kutya’ ~ magyar eb; „ómanysi” янка [janka] ~ mai északi manysi jāŋk ’jég’ ~ magyar jég): mivel ezek csak a 18. századból való emlékek, ez azt mutatja, hogy egyes manysi nyelvjárásokban a lekopás igen későn történhetett. A hanti nyelv kapcsán nem tudjuk ilyen pontosan megmondani, hogy a lekopás mikor játszódott le, mert nincsenek adataink megőrződött szó végi magánhangzókról.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

4.6. ábra. feheruuaru rea meneh hodu utu rea – még meglévő szó végi magánhangzók a Tihanyi alapítólevélben (1055)
Forrás: Pannonhalmi Bencés Főapátság, Főapátsági Levéltár
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A legrégebbi ómagyar nyelvemlékekben sokszor u betűt találunk szó végi magánhangzóként. Nem tudjuk mindig, hogy pontosan milyen hangot jelölt ez az u (az biztos, hogy néha ü hangot is, mert a kettő közti különbséget a középkori szövegekben sokszor nem jelölték), de azt szokták feltételezni, hogy a régi magánhangzók az ómagyarban redukáltak (tökéletlen képzésűek) voltak. Akár így volt, akár nem, az biztos, hogy a szó végi magánhangzók képzése jelentősen megváltozott (pl. zártabbá vált) az ómagyar kort megelőző évszázadok során. A későbbi nyelvemlékek alapján azt is tudhatjuk, hogy teljes eltűnésük a 13. század végére tehető.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egyes kutatók szerint ez a redukálás közös ugor jelenség, tehát azt feltételezik, hogy bár az ugor alapnyelvben még megvoltak a tő végi magánhangzók, már tökéletlen képzésűek voltak. Ez lehetséges, de nemigen lehet bebizonyítani, mert egyrészt hasonló változás egyéb uráli nyelvekben (pl. a permiekben) is lezajlott, másrészt, mint láttuk, még az ugor közösség felbomlása után is elég sokáig megmaradtak ezek a tő végi hangok az egyes nyelvekben. Mindennek alapján nem valószínű, hogy a redukció az ugor korra is visszavetíthető.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az eredetileg három szótagú szavakban hasonló lekopás történt, ezek a szavak is elveszítették a szó végi magánhangzót (pl. álom, egér). Az obi-ugor nyelvekben hasonló változás zajlott le, mint a magyarban, pl. nyugati (pelimi) manysi täŋkər, keleti (vahi) hanti löŋkər ’egér’. A három szótagú szavak között azonban vannak olyanok is, amelyek a mai magyarban egy szótagúak lettek: nem azért, mert kétszer kopott volna le a szó végén a magánhangzó, hanem mert a magyarban bizonyos szó belseji hangok is eltűntek, így lett például egy szótagú a szív és a nyúl. Az utóbbi rokon nyelvi megfelelői (számi njoammel, erza-mordvin numolo, komi ńimal ’nyúl’) alapján az feltételezhető, hogy ennek alapnyelvi alakja *ńomala volt. Első adatolt magyar alakjában (Nulu, 1086) még látható a már felső nyelvállásúvá záródott szó végi magánhangzó, míg egyes toldalékos alakjai előhívják az eredeti tővéghangzót: nyula-k, nyula-s. A szó belsejében a két ajakkal képzett, nazális zárhang, az m feltehetően először szintén két ajakkal képzett réshanggá vált (w), majd ez beleolvadt az előtte álló magánhangzóba (nyuwulu > nyuulu [=nyúlu] > nyúl) – ezen az úton lett az eredeti három szótagból egy.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bár a magyarban az ősi szavak szó végi magánhangzói rendszeresen lekoptak, a későbbi (mármint az alapnyelvhez képest később a szavakhoz illesztett) képzők miatt homályosabb a kép, és sok ősi szó ma csak egy képzett, két szótagú alakban él tovább, ilyen például a már említett fészek (< *pesä, vö. finn pesä, mordvin pize, komi poz, déli manysi piťi) vagy az ének (< *äne, vö. finn ääni ’hang’). A magyarban találhatók olyan szavak is, amelyekben egy birtokos személyrag analogikusan az alanyesetű alak részévé vált, azaz a tő végi redukálódáson már átesett, mássalhangzóra végződő, de birtokos személyragot viselő szóalakot a beszélők átértelmezték tőalakká. A mai apa, ipa, epe utolsó magánhangzója tehát eredetileg nem volt a tő része (eredeti jelentésük: ’apja’, ’ipája’, ’epéje’), de az átértelmezés következtében azzá vált, ezek az ősi szavak ennek következtében ma is két szótagúak annak ellenére, hogy az eredeti szó végi magánhangzójuk már eltűnt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mivel a szó végi magánhangzók a magyarban csak a 13. században tűntek el, az uráli/finnugor/ugor alapnyelvből örökölt szavak mellett a legrégebbi jövevényszavakban is láthatjuk az apokópa eredményeit. A gyöngy szót például feltehetően még dzsindzsü alakban vettük át egy nyugati ótörök nyelvből, az átvétel után azonban már a szóalak ugyanazokon a szabályos változásokon ment át, mint a magyar szókészlet többi eleme, így egyebek mellett a szó végi magánhangzója is eltűnt. A szó végi lekopás azonban – mint minden nyelvtörténeti változás (lásd a p > f változás kapcsán mondottakat az előző alfejezetben) – csak egy bizonyos ideig volt produktív szabály, azóta számos magánhangzóra végződő szó került be a magyar nyelvbe pl. az ófelnémetből, a latinból és a különböző szláv nyelvekből. Hasonló a helyzet pl. a manysiban is, ahol a későbbi jövevényszavak között találunk hosszabb szavakat.
1 Ókori kelta nép és nyelv.
chevron_left
chevron_right
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next
A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:
    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave