Χūrǝm nē witnǝl χūlpǝl χus χūl pūwi. Ez az északi manysi mondat magyarul így hangzik: Három nő a vízből hálóval húsz halat fog. A két mondatban nemcsak a szavak hangalakja és jelentése, hanem azok elrendezése is hasonló. A magyar és a manysi nyelv térben és időben is távol áll egymástól, így kicsi az esélye annak, hogy sok, a fentihez hasonló mondatpárt találjunk bennük. A finnben és az észtben a kisebb időbeli és földrajzi távolság miatt a mondatok is több hasonlóságot mutatnak, például: Minä juon vettä (finn) – Ma joon vett (észt) ’Vizet iszom’.

A rokon nyelvek mondatszerkesztési tulajdonságai, valamint az alapnyelvre rekonstruálható szavak és morfológiai elemek segítségével lehet következtetni arra, hogy ezek az elemek hogyan szerveződtek mondatokká. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy nem konkrét mondatokat, hanem a mondatok lehetséges felépítését próbáljuk rekonstruálni.

Noha a mondattípusok nem olyan gyorsan cserélődhetnek, mint a szókincs egyes elemei, ismerünk példát arra is, hogy egy nyelv egy másikból kölcsönöz mondatszerkezeteket. Az erdélyi nyelvjárásokban például általánosnak tekinthető az El kell menjek szerkezettípus, ami feltehetőleg román hatásra alakult ki.1 Itt tehát nem konkrét szavak átvételéről van szó, hanem arról a jelenségről, amikor az átvevő nyelv saját szavait és toldalékait használja az átadó nyelvre jellemző szerkezetben. Ezt a jelenséget mintakölcsönzésnek nevezzük.

Amikor a magyarban (vagy bármely más nyelvben) a mondattípusok alapnyelvi eredetű jellemzőit akarjuk feltárni, figyelembe kell vennünk a mondatok állandóságának és változásának fent bemutatott kettősségét. A nyelvek közötti mondattani hasonlóságok és így a közös eredet feltárásában segítségünkre lehetnek a tipológiai párhuzamok, az írásos emlékek, a nyelvben fellehető archaizmusok, amelyek gyakran a nyelvjárásokban, illetve közmondásokban, népdalokban és más folklór szövegekben élnek tovább. A mondattani rekonstrukcióban ki kell zárnunk a puszta tipológiai egyezéseket, mivel ilyenek rokon és nem rokon nyelvek között is találhatók. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy az ugor nyelvek közötti tipológiai hasonlóságok jóval túlmutatnak az agglutinálás puszta tényén, a mondatok felépítése ugyanis sok szempontból hasonló elveket követ ezekben a nyelvekben. Az ugor nyelvekben a tipológiai és a párhuzamos fejlődésből fakadó mondattani hasonlóságok mellett nagy számban vannak jelen a rokonságon alapuló közös tulajdonságok. A mondatok történeti kutatásában az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy az egyes jellemzőkről eldöntsük, hogy melyik alapnyelvből – ugor, finnugor vagy uráli – eredeztethetők. Ha egy adott tulajdonság csak az ugor nyelvekben szerepel, akkor az ugor, ha más finnugor nyelvekből is van rá példa, amelyről kimutatható a közös eredet, akkor a finnugor, és ha idevonható szamojéd példáink is vannak, akkor az uráli alapnyelvet jelöljük meg az adott jellemző közös ősének. A különféle mondatszerkezetek azonban egyszerre többféle alapnyelvi szintről származó jellegzetességet is őrizhetnek. A továbbiakban néhány ilyen példát mutatunk be.