Az 1800-as évek végén, amikor elkezdődött a manysi nyelv tudományos igényű feldolgozása, még négy nagy nyelvjárás volt megkülönböztethető. A nyugati, a keleti (vagy kondai) és a déli (vagy tavdai) mára kihaltnak tekinthető, a beszélői eloroszosodtak, így az egyetlen ma még élő nyelvjárás a hajdani manysi nyelvterület északi részén beszélt változat. Mivel ez a terület földrajzi értelemben elég kiterjedt, de a népsűrűsége alacsony, az északi nyelvjárás is négy alváltozatra tagolódott. Ezek között azonban csak kisebb (többnyire hangtani és szókészletbeli) eltérések figyelhetők meg, melyek a beszélők közti kommunikációt nem nehezítik.

A nyelvhasználat és a manysi nyelv jövőjének szempontjából nagyobb problémát jelent, hogy a 2010-es népszámlálás adatai alapján igen kevesen, mindössze 938-an beszélnek manysiul. Ennek számos oka van, például az orosz a legszélesebb körben beszélt nyelv a soknyelvű Szibériában (és a vegyes anyanyelvű házasságokban), és a manysi nem használható a közigazgatási ügyintézés során sem. Ráadásul Oroszországban általános vélekedés, hogy ha manysiul beszélnek a családban, akkor a gyerekek csak akcentussal fognak oroszul beszélni, ami hátrányt okoz majd a későbbi boldogulásukban. Mindezek mellett azonban a manysit kisebb falvakban, elszórtan nagyobb városokban is beszélik. A nyelvi helyzetre jellemző, hogy a legidősebb generáció tagjai közt nagyon ritkán találkozhatunk manysi–komi, manysi–hanti kétnyelvű beszélőkkel, akik viszont oroszul nem tudnak. A városokban élő középkorúak jellemzően már az oroszt tartják az általuk leggyakrabban, legkönnyebben beszélt nyelvnek, de annak ellenére, hogy ritkán használják, még jól beszélnek manysiul is. Ez a falvak középkorú lakosságára is igaz, azonban van néhány település, ahol még napi szinten használatos a manysi. Az ifjabb korosztály jellemzően már nem beszéli az ősei anyanyelvét, körükben az orosz egynyelvűség a domináns, azonban az elmúlt években indultak a nyelv fenntartását és népszerűsítését célzó programok.