A tudományos gyakorlat elfogadott mintái (törvények, elméletek, alkalmazások, kutatási eszközök, modellek), sajátos, összefüggő gyakorlatai közül a társadalomtudományi kutatásokban a pozitivista paradigma játszik kiemelt szerepet. Ezt indokolja egyrészről a téma sajátossága, másrészről pedig jelzi az e területen fellelhető pozitivista megközelítésű szakirodalom túlsúlya az interpretatívval szemben. A pozitivista megközelítés függetleníthető bármely etikai megfontolástól, normatív ítélettől (Friedman, 1953): Keynes szerint azzal foglalkozik, ami van, nem pedig azzal, aminek lennie kell. Ez a megközelítés az általánosítások olyan rendszerét tartalmazza, mely lehetővé teszi, hogy helyesen írjuk le a környezeti változások hatásait, olyan teljesítménnyel, mely kizárólag az előrejelzés (megfigyelés) pontosságán, hatókörén és tényekkel való összhangján múlik – olyan objektív rendszert létrehozva, mint ahogy azok a természettudományban fordulnak elő (Friedman, 1953). A pozitivisták szerint az az elmélet, amely nem képes számokban leírni a valóságot, helytelen, és gyenge lábakon áll (McCloskey, 1986). A pozitivista kutatók számára a tudomány célja a tudományos törvényszerűségek feltárása, melyek révén magyarázható, egyszersmind előrejelezhető lesz a vizsgálat tárgyát képező jelenség (Alvesson, 2000). A kutatás célja a kutató személye, a választott kutatási módszer és a befolyásoló tényezők hatásainak kiszűrésével az objektív igazság feltárása (McCloskey, 1986). Ennélfogva a kutatás elemzési kerete előre meghatározott és univerzális, az elemzési modell kategóriaalapú (vagy a problémagranuláció révén azzá tehető), az elemzési folyamat konvergens, logikailag jól követhető, objektív. Friedman szerint (Friedman, 1953) a pozitivista tudomány éppen olyan objektív (vagy azzá tehető), mint bármely természettudomány. Mindazonáltal az a tény, hogy a gazdálkodástudomány – hasonlóan a társadalomtudomány többi ágához – az emberek (szervezetek) közötti kapcsolatokkal foglalkozik, valamint hogy a kutató maga is része a kutatás tárgyának – sokkal közvetlenebb módon, mint a természettudományokban –, jelentősen megnehezíti az objektivitás elérését. Ezek szerint két lehetőség adódik a kutató számára. Az egyik, hogy „lazít” a pozitivizmus támasztotta objektivitási követelményeken. Ekkor indokolt lehet gondos mérlegelés alá vetni, hogy mekkora az a legnagyobb megengedhető szubjektivitás, mely még mindig képes garantálni a gazdálkodástudományi pozitivista szemléletmód objektivitását.