Fazakas Gergely Tamás

Emlékezet és térhasználat

Nemzeti és felekezeti ünneplés Debrecenben a 19. század második felében


Utólagos értelmezések

Az 1849. május–júniusi országos ima, böjt és keresztes hadjárat utólagos értelmezései alapján úgy tűnik, hogy a szabadságharcot követő évtizedekben, utólag, még a kortárs véleményekhez képest is meglepőbbnek és anakronisztikusabbnak tartották az alkalmak meghirdetését, és visszamenőlegesen a közvetlen reflexióknál is markánsabban fogalmazták meg a szkepszist és élesebben a gúnyt. A szabadságharc utolsó hónapjai eseményeinek értelmezését számos, különböző regiszterekből származó, utólag írt szövegben megtaláljuk. Az alábbiakban, a teljesség igénye nélkül, néhányat bemutatok ezek közül.

Emlékezet és térhasználat

Tartalomjegyzék


Kiadó: Debreceni Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 615 077 8

A kötet azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy a 19. század második felében bizonyos kommemorációs jelenségek miképpen reprezentálták a debreceni identitást, illetve hogyan alakították azt. Az egyes fejezetek vizsgálják, hogy miként értelmezhetőek a szabadságharcra vonatkozó városi ünneplések, valamint a reformáció 16. századi kezdetére és a 17. század végi protestáns gályarabságra emlékező alkalmak. Az írások arra is fókuszálnak, hogy a Debreceni Református Kollégium, illetve tágabban, a Református Egyház meghatározó személyiségei által formált felekezeti önszemlélet és múltkép hogyan viszonyult a városi, illetve nemzeti identitáshoz és emlékezetkultúrához.

Mindeközben a kötet arra törekszik, hogy a lokális szempontú megközelítéseket, a helyi identitáselemek és emlékezetkonstrukciók elemzéseit más régiók és egyéb felekezetek vizsgálati eredményeinek figyelembe vételével, összehasonlító szemlélettel, a tágabb kontextus megértésével, bőséges forrás- és szakirodalom-ismerettel árnyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/fazakas-emlekezet-es-terhasznalat//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave